A szervezők a hagyományokhoz híven Gárdonyi iskolához várták azokat a próbázókat, akik 20, 40 vagy 72 kilométert kívántak pedálozni.

- Nagyon nagy szerencsénk van az idővel, és nagyon sokan vagyunk. Nem számítottam erre a tömegre. Az ötpróbának vége, a Zöldtusa eseménysorozat tovább folyik, a pólókért még mindig nyeregbe szállnak a bringások. A Zselic elég nehéz kerékpározás szempontjából, komoly emelkedők vannak.

A legkisebb távnak is fel kell mászni kétszer egy jó 170 méteres dombocskára, a közeoes táv résztvevőire egy 5-6 kilométerees emelkedő vár. A leghosszabb táv elmegy Lipótfa felé, ott számolatlanul vannak a gyönyörű emelkedők. Az erdészeti úton csodaszép biciklizni az őszi erdőben - mondta a Kaposvári Sportközpont Életmódklub elnöke, Fodor Péter.

Ahogy megszokhattuk: idősebbek és fiatalok egyaránt vállalták a kihívást.

- Voltam már biciklitúrán, az nehezebb volt, mint ez, nagyon szeretek biciklizni - mondta a kaposfői Kovács Bence.

A rajt utáni meredek emelkedő megadta az alaphangot a folytatáshoz, a Kaposszerdahely előtti lejtő pedig lendületbe hozta a próbázókat. Az idei őszi túrán 219-en vettek részt. A Zöldpont Életmódklub programsorozata az előttünk álló hétvégén a patcai tájékozódási túraversennyel folytatódik, novemberben pedig a már megszokott zselici gyalogtúra zárja majd a sort.

Címkék: alaphang, túra, kerékpár, verseny, Zselic, sport