A világbajnokság lebonyolításában 4 csoportban 8-8 ország képviselte magát. 21 pontig vagy 10 percig folyt a küzdelem. 7 meccset játszottak a csapatok, az első 3 jutott tovább a döntőbe. Elmondhatjuk, hogy talán a legnehezebb csoportba kerültünk, hiszen Magyarország mellett USA, Olaszország, Spanyolország, Németország, Törökország, Brazília és Izrael szerepelt.

Az első meccset egyből az USÁ-val játszották, ez volt a legszorosabb mérkőzésük, 2 ponttal kaptak ki. Az érdekessége a dolognak, hogy a döntőt a végén az USA játszotta Szerbiával, ahol az USA 2 ponttal maradt alul. (Franciaország lett a 3.) A német csapatot sikerült megverniük 2 ponttal, ezen a meccsen saját bevallásuk szerint extrán dobtak, minden bejött nekik. Szilárd és Péter mellett Kecskemétről Tóth Bence és Sopronból Rostás Imre alkotta a csapatot, Zalai Zoltán kísérte el a fiúkat. Péter szerint fizikailag fölényben voltak az ellenfelek, magasabbak, erősebbek és gyorsabbak voltak, nagyon sok fekete játékos volt a csapatokban.

madridi világbajnokság

Sok idő nem volt a nézelődésre, de azért találtak alkalmat, hogy Madrid főterén sétáljanak, betérjenek egy helyi jellegű étterembe egy jó "tapas-ra". Egyébként a 4 csillagos szállodával, svédasztalos ellátással is teljesen meg voltak elégedve a fiúk. A számos élmény és új ismerős mellett el voltak ájulva az infrastuktúrától. A sportcentrumban, ahol mellesleg 2 focipálya, amerikai foci, tenisz, fallabda, uszoda stb. is volt, az atlétika pályán állítottak fel 8 kinti pályát, és itt folyt a világ legjavának a küzdelme.

(delfinek.hu)

Címkék: 3:3 világbajnokság, Madrid, meccs, kosárlabda, Kaposvár, sport