A viharos szél miatt nem alakulhatott ki folyamatos játék a találkozó elején. A kaposváriak letámadtak, és a 18. percben a  vezetést is megszerezték. Oláh Lóránt vitte el a labdát a bal oldalon két hazai véd között, majd 17 méterről, a jobb alsó sarokba lőtt. 0-1.

A folytatásban valamivel többet birtokolta a labdát a házigazda, és a 29. percben az első gólhelyzet is kialakult a somogyi kapu előtt: előbb Erős szabadrúgása után mentettek a a védők szögletre, majd Erős élesen lecsapódó sarokrúgása után ütötte ki Hajdúch kapus a labdát a mezőnybe. A 42. percben Jánvári lépett ki a bal oldalon, majd 8 méterről lőtt, de Holczer hatalmas bravúrral, lábbal hárított.

A 47. percben Oláh lépett ki a jobb oldalon, majd 8 méterről, jobbról lőtt, Holczer megint a helyán volt. Egy percre rá Horváth jobb oldali beadása után Magasföldi középről, 25 méterről fölé lőtt.

Az 54. percben növelte előnyét Prukner László együttese. Oláh ugratta ki a jobb oldalon Pavlovicot, aki egyből középre adott, az érkező Vrucina pedig 10 méterről a kifutó kapus fölött a hálóba továbbított. 0-2.
A 78. percben szépített a Gyirmót. Kapu előtti kavarodás után Oross szerezte meg a labdát, és 11 méterről, középről lőtt, a labda egy védő lábán felpattanva a bal sarokban kötött ki. 1-2.

A hajrában a hazaiak nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de csak a helyzetek kihagyásában jeleskedtek. A 79. percben Laki mindenkit kicselezett, majd az alapvonalról középre adott, de Tóth centikkel lemaradt a labdáról. Négy perccel később Cseri jobb oldali szöglete után Oross fejelt kapura, Hajdúch a léc alól mentett. Néhány másodperc múlva Cseri jobb oldali szöglete után Csizmadia elé pattant alabda, aki egyből lőtt, de Pavlovic a gólvonalról szögletre mentett.

Gyirmót FC Győr - Kaposvári Rákóczi FC 1-2 (0-1)
Gyirmót, 300 néző. V.: Becséri.
Gyirmót: Holczer Á.- Regedei Cs. (Hajba, 61.), Csizmadia Cs., Balog Z., Lázár P., Horváth R., Molnár B., Cseri T., Erős G. (Laki B., 54.), Magasföldi J. (Tóth N. 74.), Oross M. Vezetőedző: Csank János.
Kaposvár: Hajdúch - Pavlovic, Hegedűs, Bank, Jánvári - Bőle, Safaric (Fenyvesi, 88.), Pedro, Balázs B. - Oláh (Khaly, 93.), Vrucina (Mustapha, 62.). Vezetőedző: Prukner László.
Gólszerzők: Oross (78.), illetve Oláh (18.), Vrucina (54.)
Sárga lap: Balog Z. (34.), illetve Pavlovic (28.)

Címkék: fehér, zöld, helyi, rákóczi, labdarúgás, sport