Fekete Ádám és Filipovics Gordan tanítványai már csaknem három hete edzenek, és a hamarosan már előkészületi mérkőzések is bekerülnek a programjukba.

Együtt a múlt egyik nagy játékosa és a jövő egyik reménysége. A szerb idegenlégiós, Marco Spica megérkezett, és munkába is állt a KKK ma délelőtti edzésén. A 26 éves, 205 centi magas center egyelőre két hétig élvezi a csapat vendégszeretetét, és ha megfelel, akkor maradhat a későbbiekben is. Az amerikai irányító, Dunn várhatóan szeptember 10-én érkezik majd. A szakvezetés szerint nehéz dolog rövid idő alatt igazán jó döntést hozni egy-egy külföldi játékossal kapcsolatban.

- Nem könnyű nyilván, de nagyjából tisztában vagyunk azzal, mire lehetnek képesek. Az a két játékos, akit kiválasztottunk, már játszott Európában, Szerbiában, Szlovéniában, Franciaországban, így lehet sejteni, mit tudnak. Persze a magyar bajnokságnak is vannak sajátosságai. Nagyon nagy csoda nem fog történni, de először megnézzük, milyen fizikai állapotban van Marco Spica, és utána kezdhetjük el a terhelését - mondta a Kaposvári KK vezetőedzője, Fekete Ádám.

A KKK játékosai augusztus közepe óta készülnek az októberben rajtoló új szezonra. Fekete Ádám szerint jól dolgoznak a fiúk, és fizikálisan is fejlődtek az elmúlt időszakban. Ez annak is köszönhető, hogy a csapattagok legnagyobb része a nyári pihenő idején sem eresztett le.

- Most már hangsúlyt kapnak a mérkőzések, főleg a jövő héttől, amikor hármat fogunk játszani. Tesztelni kell a külföldieket, de közben edzenünk is kell, erőltetett lesz. Az edzésen tudjuk azokat a dolgokat gyakorolni, ami kell a bajnokságban, és csak utána a mérkőzésen - tette hozzá Fekete Ádám.

A KKK egyik új játékosa, Drahos Gábor jól érzi magát új állomáshelyén, és szeretne sikeres lenni a csapattal. A 33 esztendős irányító két jászberényi, négy hódmezővásárhelyi és nyolc szegedi évaddal a háta mögött igazolt Somogyba.

- Az első akárhány hét az alapozásnál egyforma, könnyed és kibírható, mondhatom bármelyik csapattársam nevében. A társaság nagyszerű, amennyire ismertem őket eddig ellenfélként, úgy gondoltam, hogy jó fej emberek az öltözőben és azon kívül. Ezen a téren nem is csalódtam. A csapattól azt várom, hogy minél előbb teljes létszámban tudjunke dzeni és játszani. magamtól azt várom, hgy ugyanazt a teljesítményt nyújtsam, amiről híres vagyok: küzdök, hajtok és mosolyogva teszem a dolgomat - mondta a Kaposvári KK sportolója, Drahos Gábor.

A bajnokság október 6-án rajtol, a KKK Körmenden kezdi meg szereplését. Ezt követi majd a Paks elleni hazai rangadó. A klubvezetés hamarosan tájékoztatja majd a aszurkolókat a felkészülési mérkőzések programjáról is.

Címkék: új center, Fekete Ádám, mérkőzések, felkészülés, KKK, sport