Napjaink egyik magyar sikersportágának átfogó modelljét a megyénkben élő Mocsai Lajos dolgozta ki. A férfi válogatott szövetségi kapitánya a Kapos Sportnak elmondta: a gyerekek akár már a következő tanévtől a Kárpát-medencei elitakadémián tanulhatnának, a központ pedig a Balatonbogláron 2004-ben átadott sportcsarnok lenne.

Tovább hódít hazánkban a kézilabda! A sportág nem csak klubszinten sikeres, hiszen az elmúlt időszakban a válogatott is visszakerült a világ élvonalába. A Mocsai Lajos vezette nemzeti együttes az olimpián az előkelő negyedik helyen zárt, és a fiúkat Londonban is a szívébe zárta a közönség.

- Fantasztikus érzés, éreztük ezt kint is, hiszen láttuk, hogy a lelátón mennyi magyar, sőt mikor először játszottunk annyi magyar volt kint, aminek nagyon nagyon örültünk és nagyon sok holtponton tudott átlendíteni minket. Én nagyon örülök neki, hogy ennyien szeretik a kézilabdát, meg a magyar sportot és ennyien kijönnek szurkolni a magyar csapatért. Remélem, hogy ez a magyar csapat meg is hálálta most az olimpián - mondta Fazekas Nándor válogatott kézilabda kapus.

Az Európa-bajnokság, az olimpiai selejtező, a világbajnoki selejtező és az olimpia sikere garancia lehet az eredményes folytatásra is.

- Én azt gondolom, hogy a magyar kézilabdázás ezzel a helyezéssel világbajnoki kvalifikáció, mondjuk Norvégiánál a folyamatosságot képviseli. És azon kevés labdajáték közé tartozunk, aki ilyen nagy versenyre ki tud jutni Magyarországról, a szárazföldi labdajátékokat alapul véve.Tehát én azt gondolom, hogy a fiatalok szempontjából, akár a szivacskézilabda az óvodás, kisiskolás kortól és a továbbiakban nagyon sokat számít a kézilabdában. Játék, gyerekek tömegéről van szó és edzők állásáról, kézilabdába áramló szponzori támogatásról, a társasági adótámogatása által, pedig nagyon komoly előrelépés várható - árulta el a magyar férfi kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos.

És hogy meddig tarthat a sikersorozat?

- Remélem, hogy nagyon sokáig, hiszen ez nem csak egy véletlen alkalom volt, hiszen az utolsó két-három évben a magyar férfi kézilabda válogatott, nem azt mondom, hogy a topelitthez, de mindig ott volt az első nyolcban. Remélem, hogy ebből tudunk építkezni és mindig, előrébb és előrébb tudunk lépni - tette hozzá Fazekas.

A jövő legnagyobb záloga az a kézilabda akadémia lehet, amelynek Balatonboglár lesz a központja, és a Somogyban élő Mocsai Lajos a vezetője.

- A kézilabda akadémiának a létrejötte a jövő szempontjából sorsdöntő, hiszen látjuk, hogy a világ élvonala, akik az a tíz csapat aki nem jutott ki az olimpiára, de készül a következő vb-re, pozícióba, posztonkénti képzésbe, fizikai állapotba milyen hihetetlen fejlődés alatt vannak, vagy előtt állnak. Ezért nekünk a képzés miatt a Kárpát-medencei magyarokból létszükségletes a sportágnak, hogy  létrejöjjön ez a képzés. Én azt gondolom, hogy egy nagy lépéssel közelebb vagyunk hozzá - mondta az edző.

Mocsai Lajos elmondta: még komoly szervezőmunka vár rá és kollégáira, de a remények szerint a következő tanévben már beiskolázhatják a tehetségeket az állam támogatásával megvalósuló kézilabda akadémiára. Addig pedig még sok jó meccset láthatnak a sportág somogyi híveire: a csurgói férfi és a siófoki női csapat egyaránt dobogóra tör az új évadban az élvonalban.

Címkék: mocsai, jövő, balatonlelle, kézilabda, somogy, sport