Kaposváron született, a Hunyadi utca elején lévő – akkor még beépítetlen téren - rúgta először a labdát. Kilencesztendős korától már a Kaposvári Kinizsi edzéseit látogatta. Csakhamar kiderült, nincs idő várni: a csapatnak szüksége van a játékára. De a szabályok nem engedték, hogy pályára lépjen, ezért meg kellett hamisítani születési dátumát. Volt egy nyár, hogy eltörött a jobb lába. Édesapja egy fára rongylabdát kötött, azt rugdalta a sérült játékos ballal. Később aztán igazi kétlábas focista vált belőle. Akik látták játszani, szerencséseknek tarthatták magukat, mert Nagy Lajos más dimenzióban gondolkodott a labdarúgásról, mint társai, ellenfelei.
A gyász pillanatában is kimondhatjuk: ösztönös zseni volt.
Ösztönös, mert a labdarúgásnak azokat a mélyebb összefüggéseit, amit ő a pályán felismert a másodperc töredéke alatt: tanítani nem lehet.
És megtanulni sem.
Karmester volt a pályán, mindent tudott, mindent tudni akart, bizony nála volt legjobb helyen a labda. A nézők is azt szerették, ha feléje száll, mert várható volt, hogy valami izgalmas történik, valami váratlan, szokatlan. A szurkolók hálásak voltak ezért, Kánya becenéven emlegették, mert az igazi kedvenceknek becenév jár!
A legenda szerint azért ez a név, mert úgy szállt át a védelmen, mint valami madár. Bárhogy legyen is: találó név, mert Nagy Lajos valóban szárnyalt a középpályán.
A labdarúgás volt az élete.
Méltatlan, nehezen elviselhető és hosszan tartó betegsége most legyűrte őt. Az evilági szárnyalás véget ért. Elment a régi játszótársak közé, akik már ama égi csapatban játszanak az Örökkévalóság öregfiúi ellen. Családja azt mondja, utolsó idejében előfordult, hogy víziók törtek rá. A szavaiból arra következtetnek, hogy ilyenkor is futballpályán zajlottak az események, és labda pattogott a lét és a nemlét megfejthetetlen határán.
Nyugodjék békében!
Varga István
Nagy Lajos hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 24-én 11 órakor lesz a Keleti temetőben.
Címkék: békében, nyugodjon, Ljaos, Nagy, meghalt, Somogy, sport, Kaposvár