Ha minden a tervek szerint alakul, újabb Nagydíj-győzelmeket ünnepelhet majd a fiatal versenyző és 10 éves lova.

A somogyi díjugrató sikerpáros a 10 esztendős ló, Very-N makacs lábsérülése miatt egy éven át nem versenyezhetett. Szabó Anita előtte a válogatottságig jutott lovával és világversenyekre is kivívta a részvétel jogát. Az EB és vb-indulás helyett azonban két műtét és egy óvatos rehabilitáció következett a programban.

- Nehéznek nem mondanám, csak hosszú volt ez az egy év, ami a rehabilitációról szólt. Nem nagyon volt olyan lovam, ami ezt kárpótolta volna, mert ők nem ilyen képességűek. Viszont amióta elkezdtünk újra versenyezni, az flottul megy, mindent úgy csinál, mint korábban, nem volt érezhető nála a kimaradás - mesélte Szabó Anita.

A 27 esztendős sportolónő és lova ismét egyre jobban teljesít, több tavaszi és nyári versenyen ért el előkelő helyezést. A páros legutóbb két budapesti viadalon ment hibátlan pályákat, a Nagydíj döntőjét pedig kilenc ország lovasai között a harmadik helyen zárta. Anita ezek után szeretne újra bekerülni a válogatottba.

- Még egy nagy kérdés nekem, hogy merjek-e nagy pályákon menni vele, a ló jó formában van, de állatorvosilag még nem tudom, mi az a terhelés, amit bírna. A válogatottság, mivel elég kevés ló és lovas van, aki ezt a szintet meg tudná csinálni, nem hiszem, hogy probléma menne, csak azon múlik, hogy mit vállalunk be - mondta a sportoló.

A kaposvári páros ebben a szezonban valószínűleg több kisebb pályán próbál majd szerencsét, aztán rajthoz áll a magyar bajnokságon is. Szabó Anitát 2010-ben a világranglistán is jegyezték már; a sportolónő reméli, hogy pályafutása következő fejezete még sikeresebb lesz, mint a korábbiak.

Címkék: szabó anita, very-n, lovaglás, , sport