A sportolónak szerdán este el kellett hagynia a győri edzőtábort, és nem állhat a nemzeti csapat rendelkezésére az Európa-bajnoki selejtezők idején.

Hendlein elmondta: szúró fájdalmat érzett a talpában, és kiderült, hogy egy csontkinövés gyulladt be, amely egy gyerekkori rendellenesség miatt most jött ki. A játékost pénteken reggel megműtik, a gyulladt részt körülbelül húsz perc alatt el is fogják távolítani. A felépülése négy-hat hetet vesz majd igénybe, így a bajnoki rajtra már százszázalékos állapotban lesz.

Címkék: Hendlein Roland, sérülés, meccs, kosárlabda, Kaposvár, sport