A kaposváriak a maratoni ob-n, a diákolimpián, valamint az elmúlt hétvégén megrendezett szolnoki vidékbajnokságon is jól helytálltak.

Újra itthon a kaposvári kajakosok. A fiataloknak Faludy András vezetőedző a nagy melegben is napi két edzést vezényel, így a versenyzők már jól ismerik a Deseda minden részét. A Vízügyi SC sportolói a maratoni országos bajnokság előkelő helyezései és a diákolimpia két aranyérme után az elmúlt hétvégén megrendezett vidékbajnokságon is jól teljesítettek.

- A 40 fok igen erős próbatétl elé űállította a versenyzőket, a legszebb eredményt a serdülő női páros érte el, amely egy második, egy harmadik és egy ötödik hellyel térhetett haza, egyesben Nádasi-Tóth és Bölcsföldi dolgozott jól, valamint Perneczky Lilla, aki nygy csatát vívott a tavalyi EB-másodikkal, és végül harmadik helyezést ért el ötszáz méteren - mondta a Kaposvári Vízügyi SC vezetőedzője, Faludy András.

Nádasi-Tóth Zsombor minden edzésen sokat dolgozik, így nem véletlen, hogy több nagy versenyen is az élmezőnyben zárt.

- Először bemelegítünk, aztán belekezdünk, váltogatással, 20 nyomás, 40 laza, vagy pedig fokozó, egyre gyorsabb, a végén pedig a leggyorsabb, ami a maximum lesz - mondta a Kaposvári Vízügyi SC sportolója, Nádasi-Tóth Zsombor.

A kaposváriak abban bíznak, hogy az idén is lesznek válogatott sportolóik.

- Remélem, hogy sikerül bejutnia a Nádasi-Tóth zsombornak a kölyök válogatottba, Bölcsföldi Zoltán a serdfülő válogatott határán van, illetve Horváth Lilla küzd a maratoni válogatottságért - tette hozzá Faludy András.

A Vízügyi SC nem csak az utánpótlás korosztályokban eredményes, hanem a felnőttek között is. A szenior korú Faludy András és Csima Ferenc a vidékbajnokságon is felállhatott a dobogó tetejére egy négyes tagjaként, az 500 és az 1000 méteres szám után.

Címkék: Vízügyi SC, kajak-kenu, dobogó, bajnokság, Kaposvár, sport