A táborba még Bonyhádról is érkezett egy tehetséges fiatal.

A tavaly nyáron megalakult Kaposvári Röplabda Akadémia a sikeres versenyszezon után a nyári szünet elejére is talált elfoglaltságot a fiataloknak. Az egyhetes táborba csaknem harmincan jelentkeztek: a munka hétfőn kezdődött és pénteken ért véget.

- Összetartás jellege van. Több generáció van, próbáljuk őket összehozni, mint  tudásban, mind az egymáshoz való vuszonyban. Nagyon szeretnek dolgozni. azokat a röplabdás elemeket gyakoroljuk, amiket év közben nbem tudtunk, illetve nem annyira ment. Próbálunk kicsit előre lépni, olyanokat mutatni, ami új, de a fő hangsúly a játékon van - mondta az 1. MCM-Diamant Kaposvári Röplabda Akadémia vezetőedzője, Zarka Péter.

A gyerekek napi két edzésen vettek részt, de a strandra is eljutottak és még szalonnát is sütöttek. Lengyel Kinga Bonyhádról érkezett a táborba.

- Délelőtt van egy edzés, melegítünk, nyújtunk, erősítünk, délután pedig labdás edzés van. Hat éve csinálom, és nagyon szeretem, és szeretném minél többet csinálni ezt - mondta a bonyhádi Lengyel Kinga.

Az akadémia serdülőcsapatának tagjai ugyancsak nagy kedvvel ütötték a labdát az edzéseken.

- Nagyszerű leheteőség, hogy fejlődjünk technikailag és erőnlétrileg egyaránt. A barátaim is jöttek és én is. elég sok korosztály van, fejlődhetünk, mi példát mutathatunk a kicsiknek is. Jól érezzük magunkat. Én a serdülő korosztályban jástzom, próbálomn edzésről edzésre a legtöbbet hozni. Kiderül, mire lesz elég, én próbálom a legtöbbet kihozni ebből a sportból - mondta a kaposvári Sólyom Kristóf.

A fiatalok a jól sikerült tábor után kivehetik a nyári szabadságot, és augusztus végén állnak majd újra edzésbe.

Címkék: röplada, serdülő korosztály, próba, nyári tábor, nyár, sport