A kaposváriak eredményes szezont zártak: szinte mindenki sokat fejlődött, és a nyári pihenő előtt a szlovákiai látványtánc Európa-bajnokságon is bemutathatják gyakorlatukat.

A színvonalas kaposvári viadalon gyermek, serdülő és junior korcsoportban hirdettek győztest, és a Crystal SC fiataljai ezúttal hazai szőnyegen is bizonyíthattak. A klub saját versenyét immár hetedik alkalommal rendezték meg. A somogyi lányok ebben a tanévben újabb eredményes szezont zártak.

- Szerintem jól sikerült. Volt egy vidékbajnokság, ahol negyedik helyezést értem el. Lehettem volna harmadik, de a labdagyakorlatomat sajnos elrontottam, de karikával és szalaggal a harmadik helyen zártam, ami egy jó eredménynek számít. A megyei diákolimpiát megnyertem, a regionális suliolimpián pedig második lettem – mondja Kárpáti Kitti, a Crystal SC versenyzője.

A kaposváriak egyik legnagyobb reménysége társaihoz hasonlóan sokat dolgozott az elmúlt hónapokban. Hozzátette: szalaggal fejlődött sokat. Tavaly nem volt az erősségem, de az idén sokat gyakoroltak, és most megy.

Fülöp Kitti azt mondja: elégedett, de egy pár versenyen lehetett volna volna kicsit jobb is a teljesítménye.

- Ebben a félévben nagyon sok versenyünk, de úgy gondoltuk, hogy a Crystal Kupát az idén is megrendezzük. A gyerekek elég fáradtak, de már több verseny nincs, ez levezetés, ezután már az Európa-bajnokságra fogunk készülni – mondja Békési Zsanett vezetőedző.

A kaposvári városi sportcsarnokban csaknem 150 fiatal lépett szőnyegre, és Minich Lídia, Kárpáti Kitti, Rácz Dorottya, Kalmár Dorina és Szombathelyi Zsófia egyaránt felállhatott a dobogó tetejére. Németh Dorina, Balázs Dorottya, Márvai Csenge és Balázs Kata ezüstérmes lett. Gyenesei Fanni, Polák Barbara, Takács Dalma és Wood (vúd) Emma pedig harmadikként zárt kategóriájában. Június végén pedig következhet a szlovákiai látványtánc Európa-bajnokság.

 

Címkék: aranyeső, ritmikus, gimnasztika, dobogó, kaposvári, sport