A Pannon Lovas Akadémia ismét remek házigazda volt: a kiemelt pénzdíjazású viadalra erős mezőny jött össze. Az első napi díjlovaglás után a folytatásban a legnehezebb szám, a tereplovaglás következett, remek időben, festői környezetben.  

- Nagyon erős a mezőny, a pénzdíj miatt főleg, nem sűrű, hogy az A-kategóriában pénzdíj van, de remélem, az első hatban benne lesz a ló - mondta a Kiskunhalasi Határőr Dózsa SE lovasa, Tóth Noémi.

Az egyik legtehetségesebb somogyi lovastusázó ezúttal a rutinszerzés jegyében ment végig a pályán lovával.

- A mai nap egy fiatal lóval mentem. Az első ugrástól megijedt, aztán már jól ment, nem hibázott. Késtem egy kicsit, de ez most nem fontos a ló szempontjából. Díjlovaglásban jól ment a ló, de a bírók külön pontozták, így a hetedik helyen végzett. Holnap az ugróban, remélem, jól fog menni, és lesz esélyem előre kerülni - mondta a Magyar Póniklub Szövetség lovasa, Schaller Eszter.

Schaller Eszter elárulta: az idei fő célja, hogy minősüljön az Európa-bajnokságra. A tereplovaglás izgalmai után a díjugratás végén dőlt el a helyezések sorsa. A nemzetközi versenyszámokban a csehek voltak a legjobbak, a magyarok közül Krániczné Mayer Erika, Varga István, Halász Petra, Pethő Lili és az ex-kaposvári Egyed László ért el első helyezést. A Lovasakadémia SC versenyzője, Hajdu Eliza Vadvirág nyergében megnyerte a B-ifjúsági kategória küzdelmeit.

Címkék: csehek, négy nemzet, díjlovaglás, Pannon Lovas Akadémia, dobogó, sport