Az immár hagyománynak számító Balatonkör-túrát 2000-ben – egy akkor még néhány fős baráti társaság – a Balatonkör Team indította útjára és 2011-ben került be a BringaMánia programsorozatba. A tókerülő túra felkészültségtől függetlenül valóban minden bringás igényét kielégíti, hiszen indulni lehet nagy és kis távon (206 vagy 86 kilométer), egyénileg vagy csapatban, váltóban, vezetett- vagy akár teljesítménytúrán egyaránt.

balatonkör bringatúra kerékpár

A 206 kilométeres távot (nagykör) a Balatonkör Team tagjai irányítják, és reggel 6 órától este 9 óráig, kényelmes tempóban teljesíthetnek a túra résztvevői. Az idei év újítása a teljesítménytúra bevezetése, ami lehetővé teszi az elszánt kerékpárosok gyorsabb haladását is, hiszen az indulók maguk választhatják meg haladási tempójukat és az indulás időpontját. A 86 kilométeres kiskört azoknak ajánlják, akik még nem próbálkoztak egész napos bringatúrával, de mindenképp szeretnék kipróbálni a tömeges biciklizés élményét. Ez a táv akár 2-3 fős csapatban is teljesíthető, ami ideális lehet akár baráti társaságok, családok számára is. A kiskör mellett szóló érv az is, hogy a program részét képezi egy felejthetetlen balatoni élmény, a kompút Tihanytól a szántódi révig több száz biciklistárssal közösen.

Amíg a túrázók a távot teljesítik, a Balatonkör szervezői a balatonföldvári keleti strandon (a túrák rajt és célállomása) gyermekversenyekkel, az olimpia jegyében zajló kerékpáros erőpróbával, látványos bemutatókkal és sok más színes program mellett ingyenes koncertekkel várják a szórakozni vágyókat. Természetesen a kisebbek számára is lesz az erőnlétüknek megfelelő bringatúra, a délelőtti, Balatonföldvár útjain vezetett „köröcske”, igazi kisgyermekes családi program - írja a Harmonet.

A túráról bővebb információt a következő oldalakon olvashat: www.bringamania.hu.

Címkék: Bringatúra, Balatonkör, Balatonföldvár, túra, kerékpár, sport