A Városi Fürdőben népes közönség előtt mutathatták meg tudásukat a klub sportolói, akik ezúttal is nagy sikert arattak.

Brahms klasszikusát Doktor Dominika adta elő a vízben egyesülete Tavaszi Virággáláján. A klub szinkronúszói szóló, duó és csapat kűrökkel készültek az eseményre.  

- Minden évben egy gálát igyekszünk a lehető legjobb szervezésben lebonyolítani. Szeretnénk vele megörvendeztetni a város lakosságát, szülőket, barátokat, mindenkit, akit érdekel a szinkronúszás - mondta a Kapos Dynamic Szinkronúszó Egyesület elnöke, Kárpáti Anikó.

A gálaest során nagy sikert arattak a filmzenékre előadott produkciók is. Ebben egy ifjú hegedűművész, Farkas Izsák is nagy segítségére volt a szinkronúszóknak. A népes közönség könnyekkel küszködve és hatalmas tapssal jutalmazta azt a zenés kűrt is, amikor a lányok mozgássérült társukkal, Deák Rékával közösen mutatták be produkciójukat.

- Én előadtam egy duó számot, egy csapatszámot és az utolsó Rékás kűrben benne voltam. Nagyon-nagyon sokat készültünk rá és nagyon reméljük, hogy mindenkinek tetszeni fog - mondta a Kapos Dynamic Szinkronúszó Egyesület sportolója, Horváth Sára.

A gála második felében a legkisebbek is bemutatkoztak. Szűcs Gréta azt is elárulta nekünk, hogy miért épp ezt a sportot választotta.

- Kiskorom óta nagyon szerettem volna járni, a tv-ben láttam és elhatároztam, hogy szeretnék járni - mondta a Kapos Dynamic Szinkronúszó Egyesület sportolója, Szűcs Gréta.

A szinkronúszáshoz egyre többen kapnak kedvet Kaposváron. A Kapos Dynamic-nál minden körülmény adott a látványos fejlődéshez.

- Öt éve folyik a munka az egyesületünkben. Az, hogy ilyen látványos gyönyörű kűröket tudnak a haladó sportolóink előadni az több év munkája és nagyon nagyon sokrétű edzőmunkának az eredménye - tette hozzá Kárpáti Anikó.

A gálán résztvevő sportolókat edzőjük is megdicsérte.

- Nagyon elégedett vagyok velük, eddig mindent úgy csináltak, ahogy szerettem volna, egy-két apró hibával, de ez mindig előfordul - mondta a Kapos Dynamic Szinkronúszó Egyesület edzője, Barkáné Lasky Vivien.

Az est zárásaként kedvenceik mellett a győri szinkronúszóknak is tapsolhattak a nézők. A gála összességében remekül sikerült, meglátszott, hogy több hónapos gyakorlás előzte meg a fellépést. A lányok legközelebb május középen Pécsen, a vidékbajnokságon szerepelnek majd.

Címkék: Tavaszi Virággála, Kapos Dynamic Szinkronúszó Egyesület, szinkronúszás, gála, Kaposvár, sport