A vendégek már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést, éppen a volt kaposfürediek találataival. A feljutással is kacérkodó Kadarkút ezzel maradt az élbolyban.

A Kaposfüred stabilan a középmezőny tagja a megyei másodosztály déli csoportjában, a Kadarkút pedig az élcsapatok közé tartozik. Jó meccsnek ígérkezett tehát a kadadarkútiak füredi vendégjátéka, és az első félidő alapján ez be is igazolódott. Remek iramú, változatos 45 perc után, remek kapusteljesítménnyel a vendégek lehozták gól nélkül a félidőt, és a későbbiekben is érintetlen maradt a kapujuk. Az egykori füredi Vendriczki és Stekler góljaival pedig magabiztosan vezettek a kadarkútiak. A második játékrészben is jobb volt a vendéggárda, így a hazai játékosedző okkal volt csalódott. Mint elmondta, elfogytak a bajnokság közepére.

- 22 játékossal álltunk neki az évnek, ennyien alapoztak, aztán sokan eltűntek, sérülések, munkahelyi elfoglaltságok, úgyhogy megmondom őszintén, örüljünk, ha be tudjuk fejezni az idényt. Így dolgozni hétről-hétre, és azt várni, hogy jön a siker, nagyon nehéz - mondta a Kaposfüred játékos-edzője, Vejki Zsolt.

A vendégek érthetően vidámabbak voltak a mérkőzés végén, a kék mezes Kadarkút tetszetősen futballozott.

- Én úgy érzem, hogy teljesen reális az eredmény, még szerezhettünk volna gólokat, bár kellett a jó kapusteljesítmény, mert majdnem megbosszulta magát a sok kihagyott helyzet, ez történt az elmúlt hetekben, amikor többször is nyerhettünk volna - mondta a Kadarkút edzője, Sturm Gyula.

A Kadarkút ezzel stabilan ötödik a tabellán, nem sokkal lemaradva a dobogósok mögött, a Kaposfüred pedig maradt a középmezőnyben, a hetedik pozíciót megőrizve. A tabellát a Böhönye vezeti a Magyaregres előtt, kettejük közül kerülhet ki nagy valószínűséggel a csoport bajnoka.

Címkék: másodosztály, tabella, Kadarkút, labdarúgás, mérkőzés, sport