A két csapat szombathelyi mérkőzésén a listavezető hamar a somogyiak tudtára adta, hogy ezen az estén egy szemernyi esélyt sem ad neki. A Falco ellenállhatatlanul kezdett, és az első félidőben 19 pontot vert a legjobb nyolcba vágyó ellenfelére. A 34 hazai pontra csak tizenhárommal tudott válaszolni a visszafogottan teljesítő KKK.

A folytatásban sem változott a játék képe: a vasiak irányították a játékot, a vendégek erejéből csak egy-egy villanásra futotta. A látottak alapján nem meglepő, hogy az első félidőben 59:35 állt az eredményjelző táblán.

Sajnos a Falco a térfélcsere után sem tette meg azt a szívességet, hogy kienged, így a kaposváriak bárhogy is próbálkoztak, nem tudtak közelebb kerülni az éllovashoz. A különbség harminc pont fölé nőtt, a záró tízpercben pedig Jarosevits jóvoltából a 100. pont is megszületett. A találkozó utolsó pontjait a KKK legeredményesebb játékosa, Dávid Gergely szerezte, és a szombathelyiek végül 105:75 arányban bizonyultak jobbnak.

Az alapszakasz záró fordulójában, szerdán a Kecskemét látogat Kaposvárra, és mivel a Sopron megverte a Nyíregyházát, még a győzelem sem feltétlenül lesz elegendő az üdvösséghez, vagyis a felsőházi rájátszást érő nyolcadik hely megszerzéséhez.

Falco-Szova KC Szombathely - Kaposvári KK 105-75 (34-13, 25-22, 27-19, 19-21)

Aréna Savaria, 1500 néző
Vezette: dr. Valovics I., Gorka Sz., Jurák K.

Szombathely: Kálmán 10/3, Timberlake 20/3, Jancsikin 13/6, Szabó Zs. 15/6, Pantelics 11 Csere: Jarosevits 4, Will 7/3, Szanati 8/3, Harazin 10, Simon L. 7

Kaposvár: Ahelegbe 11/3, Raivio 13, Szoke 2, Gosa 11/9, Lekli 13 Csere: Dávid 17, Kiss -, Kutasi 7/3, Kovács 1, Koma -

Kattintson a képre, és nézze meg a legizgalmsabb perceket!

Percről-percre


Címkék: helyzetben, legénysége, könnyű, Falco, KKK, sport