Nem hozott balszerencsét a Tele Tank Kupa városi kispályás labdarúgó bajnokság 13. fordulója az első osztály két aranyesélyes csapatának. A második helyen álló Kaposstil FIFA 2005 együttese nagy csatában 3-2-re verte a harmadik Volga Söröző Alibi gárdáját, így a két csapat között kilenc pontra duzzadt a különbség. A képeinken látható mérkőzésen a listavezető Hidromobil a középmezőnyben tanyázó Café Play Off alakulatával találkozott. Takács Norberték ezúttal is igazolták jó hírüket és Bencze, Mátés, Váradi, Bognár valamint Kollega góljaival 5-1 arányban verték a sok helyzetet elpuskázó ellenfelüket.

- Hát egy érem, ez alap, hogy lehessen az egy cél. Ha így játszunk akkor meg lehet akár az arany is, hisz vezetjük a bajnokságot, majd meglátjuk a végén - mondta a Hidromobil játékosa, Bognár András.

A Café Play Off csapatának nincsenek érmes reményei, de az első hat közé még odaérhetnek a bajnokság végére.

- Nem szoktunk még össze és ez nagy probléma egyelőre. Reméljük, hogy összeérik a csapat és akkor jobb eredményeket fogunk majd játszani - mondta a Café Play Off játékosa, Pfeiffer Richárd.

A szezon közben kapusposzton is erősített a csapat.

- Igazából három kapusunk van. Ugye aki híresebb az a Házi László. Egykori Rákóczi-futballista, most jelenleg edző, kapusedző a Rákócziban, és reméljük, hogy ahogy tud, minél több meccsen tudja védeni a hálónkat - tette hozzá Pfeiffer Richárd.

A Café Play Off gárdája jelenleg a nyolcadik helyen áll, de mindössze hat pont választja el a negyedik helyezett MÁV Kollégiumtól. A terembajnok a legutóbbi meccsén 3-2-re győzte le az SM Kapost. Az ötödik pozíciót elfoglaló Somogy Sportja 2-1-re kikapott a Sim Teamtől, míg a Mező Tamással felálló hatodik Csányi Pékség 5-2-re verte a sereghajtó Police FC gárdáját. A góllövőlistán 22 találattal a MÁV Kollégium játékosa, Nagy Norbert áll az élen, őt követi Varga Tamás a Somogy Sportjából, és Pápai Dezső az M-Carból. A kaposvári kispályás élvonalra április első hétfőjén újabb bajnoki forduló vár a Városi Sportcsarnok műfüves pályáján.

Címkék: kapusposzt, élcsapat, Kaposstil FIFA, listavezető, labdarúgás, sport