A szerző, Jutasi Róbert a bőség zavarával küzdött: a nagy mennyiségű anyagból kellett kiválasztania a legérdekesebb részeket.

A Rákóczi Krónika első kiadása 1983-ban készült el, 2012 tavaszán pedig kézbe vehettük a folytatást is.
- Most érett meg az idő arra, hogy olyan időszakon van túl a Rákóczi szép NB I-es éveknek köszönhetően, hogy ezt az időszakot lezárjuk ismét - mondja Jutasi Róbert somogyi sportújságíró.
Jutasi Róbert nem csak krónikása, hanem részese is volt a klub történetének. A Rákóczi Krónika második kiadása 28 év eseményeit foglalja össze több mint 300 oldalon.


Azt mondja: a bőség zavarával küzdöttem. Az első kötetnél úgy kellett vadásznom az eseményekre, most pedig az okozott nehézséget, hogy a sok anyagból hogy válasszam ki azt a lényegeset, ami olvasmányos, érdekes, változatos.


Az 1923-ban alakult egyesület vezetői szerint fontos a hagyományok ápolása és a múlt tisztelete.
- Azt hiszem, ez eleve kötelesség mindenkinek. Így is sok idő telt el az első megjelenése után, és remélem, hogy a harmadikra már nem kell sokat várni. Ezért kell köszönetet mondanom a támogatóknak, és elsősorban Jutasi Róbert sportújságírónak - mondja a Kaposvári Rákóczi FC elnöke, Horváth Miklós.
A könyv előszavában Szita Károly polgármester kiemelte: a Rákóczi ma már csaknem egy évtizede irigyelt klub hazánkban, ugyanis kiváló szakmai műhellyé nőtte ki magát. A város pedig továbbra is fő támogatója a futballnak.


Lehet, hogy véletlen, de alapjaiban nem, hogy az ő polgármesterségének idejére esik ez a leghosszabb időszak, ami a Rákóczinak a legsikeresebb nyolc éve, és reméljük, még legalább egy évtizedig kitart - mondja Horváth Miklós.


A polgármester egyik nagy vágyát is megfogalmazta a könyvbemutatón.
- Hadd menjünk ki egyszer úgy közösen egy Rákóczi-meccsre, hogy végre legyen tele a stadion. Ezt tiszta szívből kívánom valamennyiünknek - mondja a város első embere, Szita Károly.  
A csapat elmúlt 28 éve az eddigi legsikeresebb volt a klub történetében, és az olvasók szezonról szezonra eleveníthetik majd fel az eseményeket a Rákóczi Krónika lapjain.


Címkék: év, után, elkészült, folytatás, Rákóczi, sport