Az év első amatőr versenyén 33-an ragadtak ütőt, és az indulók lemérhették, milyen erőállapotban és formában vannak a hosszú téli hónapok után.


- Ez most az első verseny az idei évben, bemelegítésnek szánjuk, mert Bogláron fedett pálya van, itt viszont salak is. Egy meccset játszottam, csak, még visszavan három, hogy megtudjuk, mi lesz, de azt az egy akadályt sikerrel vettem - mondja Szőke Krisztina, Balatonboglárról.


A boglári sportolónő végül a többi mérkőzését is megnyerte, így magabiztosan hódította el az első helyezést. Szőke Krisztina szerint a tenisz az egyik legjobb szabadidős elfoglaltság, minden korosztálynak.


- Biztos, hogy kortalan, van olyan ismerősöm, aki hetven éves, és simán játszik. Hétvégi elfoglaltságnak is nagyon jó, és szerintem a legsérülésmentesebb sportág - tette hozzá a sportolónő.
A kaposvári versenyre Fonyódról is érkeztek jó nevű teniszezők.


- Nekünk már amennyit az idő megenged, annyin indulunk el. Ez évente nem jelent többet, mint három-négy verseny - mondja Lehel László Fonyódról.


Lehel László egyéniben megnyerte az 50 év feletti férfiak versenyét, és párosban is a dobogó tetejére állhatott testvérével, Lehel Zsolttal. Az 50 év alatti férfiak között a balatonkeresztúri Horváth Csaba bizonyult a legjobbnak.


Címkék: tenisz, amatőr, Balatonboglár, Fonyód, idő, sport