Az újonc somogyiak az alsóházi rivális BVSC ellen 10-6-ra nyertek, így újabb nagy lépést tettek a bennmaradás felé. A horvát Burburan négy góllal vette ki a részét a szép sikerből.

A kaposváriak az OSC és a Szentes elleni győzelem után a BVSC ellen is a három pont reményében szálltak vízbe a városi fürdőben. Villámrajtot vett a csapat, és az első negyedet 3-0-ra nyerte, a nagyszünetben pedig 4-2-re vezetett. A hazaiak a harmadik játékrészben igyekeztek döntésre vinni a dolgot, és négy góllal elhúztak. Az utolsó percekre szerencsére így már nem maradtak izgalmak, és a KVK bebiztosította remek, 10:6 arányú sikerét.

- Végre nyugodtan, teljes csapattal készülhettünk erre a fontos mérkőzésre, aminek meg is lett az eredménye. Örülünk a sikernek - mondta a Kaposvári VK játékos-edzője, Bereczki Miklós.

- Inkább nem mondok semmit, túl régóta vagyok a pályán ahhoz, hogy mást mondjak öt perccel a mérkőzés után, mint másnap. Várjuk a Kaposvárt a rájátszásban - mondta a BVSC-Zugló edzője, Dabrowsky Norbert.

Burburan 4, Balogh és Maár 2-2 gólt szerzett a mérkőzésen. A KVK 16 forduló után, három csapatot megelőzve már a kilencedik helyen áll a tabellán.

Címkék: BVSC-Zugló, Kaposvári VK, győzelem, vízilabda, sport, mérkőzés