A friss kupagyőztes és bajnoki címvédő kaposváriak a csütörtök esti első mérkőzésen megadták az alaphangot a folytatásra is. A Fino akkor magabiztosan nyert 3-0-ra, Demeter György vezetőedző pedig minden játékosának lehetőséget adott, akit nevezett a találkozóra. Vasárnap délután, Csepelen sem változott a helyzet: pontosan úgy alakult a forgatókönyv, mint a somogyi megyeszékhelyen.
Az első szettben eleinte még tartotta magát a hazai együttes, a második technikai szünetben aztán már kilenc pont volt a két együttes közti különbség, és a Fino végül 25:17 arányban nyert. A térfélcsere után is a kaposváriak irányítottak: a jó kezdés után a folytatásban is szorgosan termelték a pontokat, ellenfelük pedig mindössze 15-ig jutott. A harmadik játékrészben sem adta fel a Csepel, és ebben a játszmában sikerült tisztes távolból követnie a kaposvári gárdát. A 25:19-es sikerrel kialakult a 3-0-s végeredmény is. A győztes csapatban Nacsa Gábor 13. Gergye Roland pedig 12 pontig jutott.
A párharc hétfő este fél héttől, a kaposvári városi sportcsarnokban folytatódik, és a Fino vélhetően megszerzi majd a négy közé jutáshoz szükséges harmadik győzelmet.

Csepel - Fino Kaposvár 0-3 (-17, -15, -19)
Csepel, 100 néző. V.: László É., Pőcze.
Csepel: Buzás 1, Kunnert 7, Rajmüller 2, Sow 10, Daróczi 7, Pajor 2. Csere: Fogl (libero). Vezetőedző: Tamás Zoltán.
Kaposvár: Gergye 12, Szabó A. 2, Magyar B. 7,  Geiger 6, Nagy J. 6, Nacsa 13. Csere: Dömötör, Deák (libero), Lesznyik 3, Bozóki, ifj. Laszczik, Vajda 2. Vezetőedző: Demeter György.
A mérkőzés alakulása. I. játszma: 5:8, 7:16, 14:21. II. játszma: 3:8, 7:16, 11:21. III. játszma: 6:8, 12:16, 15:21.

Címkék: szintén, hajrá, Csepel, nyert, , röplabda, Fino, sport