Az Év sportvezetője a nagyatádi triatlonversenyek főszervezője, ifj. dr. Herr Gyula, az Év mecénása pedig a kaposvári székhelyű Középületkivitelező és Kereskedelmi Kft. lett. Az Életműdíjat a Siófoki Rádióklub elnöke, Turjányi József vehette át.

Az Év sportvezetője címet a nagyatádi ifjabb dr. Herr Gyula vehette át, aki évtizedek óta főrendezője az ország legnagyobb triatlonversenyének.

"Persze a szálakat én fogom, de az elismerés nem nekem szólt. Ez a Nagyatádi triatlon és Szabadidő SE-nek, mögöttem 440 segítő van, egy csaknem húsz fős szervezőbizottság, mögöttük újabb több száz ember. Valakinek át kell venni a kitüntetést, én az ő nevükben vettem át a díjat" - árulta el az Extrem Man Hosszú Távú Triatlon Nagyatád főrendezője, ifj. dr. Herr Gyula.

Nagyatádon 1990-ben rendeztek először triatlonversenyt, és akkor talán még nem sokan sejthették, milyen jövője és milyen nagy híre lesz a viadalnak. Az első évben 33-an rajtoltak, tavaly júliusban pedig egyéniben már 470-en neveztek, váltóban pedig csaknem 700-an próbáltak szerencsét. Pedig a táv embert próbáló: 3800 méter úszás, 180 km kerékpározás és 42 km futás.

"Én úgy gondolom, most vagyunk a verseny felfelé ívelő szakaszában, és ez sokáig tart még. Fél évvel az indulás előtt már 360 nevezőnk van egyéniben és csaknem ennyien indulnak majd váltóban. Még egyszer mondom: még fél év van még a versenyünkig" - tette hozzá a főszervező.

Az Év mecénása elismerést a kaposvári Középületkivitelező és Kereskedelmi Kft. érdemelte ki, a díjat a cég ügyvezető igazgatója, Sági István vette át. A vállalkozás több mint egy évtizede segíti a kaposvári uszonyos és búvárúszókat.

"Ezek az emberek, akik itt díjat nyernek, a sportolók, azok nagyon sok pluszt tesznek az életbe a normál munkájuk mellet. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, nekik támogatást kell adni. A sok fiatalt látva azt gondolom, hogy minden egyes forint megéri, amit befektetünk ebbe a sportba vagy bármelyik sportba is. " - mondta a Középületkivitelező és Kereskedelmi Kft.ügyvezetője, Sági István.

Az Életműdíjat 2012-ben a Siófoki Rádióklub elnöke, Turjányi József kapta meg, aki tanítványaival hosszú évtizedek óta tagja a hazai és a nemzetközi élmezőnynek. Négy évtizede vezeti a klubot, és 15 világbajnokot, valamint számos érmes sportolót nevelt.

"Én a magam részéről köszönöm a Sportszövetségnek és mindenkinek, akik javasoltak és létrehozták ezt a díjat. Én több mint ötven éve végzem a kiképzést, már a Magyar Hadseregben hadsereg-bajnokságot nyertünk a csapatommal, és a kéősbb kinevelt amatőr rádiótávírászokkal is bajnokságokat is nyerünk, a nemzetközi versenyekről is érmeket hozunk haza" - mondta az elnök.

A 73 esztendős sportember kiemelte: ez a sportág is elég változatos, ráadásul a nyolc évestől a 70 évesig mindenki szívesen űzi: "Nálunk van rádió-iránymérés, ahol futni és keresni kell a vevőkkel az erdőben. Vannak többtusa versenyek harci játékokkal, és van maga a morze, és ezzel együtt két kompjuteres feladat is"

A Somogy Megyei Sportszövetség továbbra is fontosnak tartja, hogy elismerje azok munkáját, akik sokat tesznek a sportért szűkebb hazánkban. A három különdíj 2012-ben is jó helyre került.

Címkék: sportja, díjazás, elismerés, helyi, somogy