Az elmúlt időszak remek szereplésének köszönhetően egészen a hatodik helyig kapaszkodott fel a tabellán a fiatal kaposvári együttes, így a szurkolók joggal bíztak abban, hogy a csapat jó meccset játszik majd a bajnoki címvédővel is. Összességében nem is kellett csalódnunk.


Remek hangulatban indult útjára a labda: az első négy pontot ugyan a BSE szerezte, ám ezután a BITT az ellenfél nyomába eredt, és szinte végig jól helytállt a pályán. A lányok nagyszerűen dolgoztak a mezőnyben és a sáncmunkájuk is átlagon felüli volt. A hajrában 18:20-ig még felzárkózott a házigazda, a vendégek azonban néhány gyors és pontos támadással befejezték a szettet. A 19:25-ös végeredményt a somogyi nevelésű Horváth Alexandra alakította ki.


A térfélcsere után már egyértelmű volt a két csapat közti különbség. A kaposváriak többet hibáztak a kelleténél, a nyugodtan röplabdázó BSE pedig élt a lehetőséggel. A szett derekán újabb két somogyi kötődésű játékos Kondor Tímea és Dzunic Anna is pályára lépett a budapesti gárdában. A BITT végül mindössze kilencig jutott ebben a játszmában, az utolsó két pontot Tálas Zsuzsanna harolta ki csapatának (9:25).


A harmadik játékrész elején újra rátaláltak a helyes útra Pálfy Marianna tanítványai. Horváth Petra egymás után szerezte pontjait, és az első technikai szünetben már három ponttal vezetett a BITT! A fiatal kaposvári együttesben még ezután is maradt erő: Horváth Zsófia ász-nyitásával tovább nőtt a különbség. 12:8-nál Fésüs Irén rendelte magához lányait, de a hazaiak Pintér Zsanett ütéseivel még jobban elhúztak. 14:9 után fővárosi pontok következtek, a BSE rövid időn belül egyenlített, aztán a vezetést is átvette. Egy nem mindennapi labdamenet végén Pintér újabb pontja hozta vissza a reményt, az újabb egyenlítés után viszont már a rutinosabb ellenfél végleg eldöntötte a maga javára az összecsapást. Gregori foghatatlan szervájával meccslabdához jutott a BSE, Horváth Alexandra pedig beütötte a záró pontot (22:25).


A budapestiek igazolták a papírformát, a kaposváriak pedig újból bebizonyították, hogy az övék lehet a jövő.

Pálfy Marianna: Az első és a harmadik játszmában nyújtott teljesítménnyel elégedettek lehetünk. A második szettben lényegében szüneteltettük a játékunkat, aztán újra magunkra találtunk.

Fésüs Irén: Tudtam, hogy nehéz mérkőzés vár ránk mert a Kaposvár alacsony, jól mezőnyöző csapat. A sikerünk kulcsa az volt, hogy be tudtuk ütni a labdákat a támadások végén. Örülök, hogy a Magyar Kupában, érdekes körülmények között elszenvedett vereség után talpra álltunk.  


BITT KNRC Kaposvári Egyetem - BSE-FKF 0:3 (-19, -9, -22)
Kaposvár, 200 néző. V.: Mezei, Halász.
Kaposvár: Horváth Zs. 3, Horváth P. 13, Harmath Zs. 5, Pintér Zs. 11, Kovács K. 2, Győrbíró 1. Csere: Schrauff (libero), Kulcsár, Récsei. Vezetőedző: Pálfy Marianna.
BSE: Hackl 9, Szombathelyi Sz. 6, Horváth A. 11, Vacsi 6, Tálas 10, Antal A. 4. Csere: Tóth A. (libero), Gregori 6, Kondor T., Dzunic 1, Tóth G. Vezetőedző: Fésüs Irén.
Az eredmény alakulása. I. játszma: 0:4, 3:5, 5:6, 5:8, 7:8, 7:10, 8:12, 13:16, 17:20, 18:20, 18:24, 19:24. II játszma: 0:2, 1:6, 2:8, 3:9, 4:14, 6:16, 7:21, 9:24. III. játszma: 1:3, 3:5, 8:5, 13:8, 14:9, 14:15, 15:17, 16:19, 19:19, 19:22, 20:24, 22:24.

Címkék: Bitt, BSE, élőképes, helyi, röplabda, sport