A sportág somogyi szakszövetsége több évtizede rendez az év végén nyílt megyei bajnokságot.

A Somogy Megyei Tollaslabda Szövetség elnöke, dr. Hegedűs György elmondta: "az a törekvésünk, hogy a sportágat felszínen tartsuk, versenyeket rendezzünk, júliusban a fiataloknak, most a felnőtteknek, emellett folyamatosan lehetőségünk van az Építőipariban hetente két alkalommal tollaslabdázunk."

Az idei viadalra Baranyából és Zalából is érkeztek versenyzők. A keszthelyi Pintér Ákos így nyilatkozott: "visszajáró vendégek vagyunk Kaposváron, nagy szeretettel fogadnak bennünket. Jó eredményeket szoktunk elérni és a várost is kedveljük."

tollaslabda


A sportág Keszthelyen is népszerű, napjainkban azonban Pécs számít a tollaslabda hazai fellegvárának. Balogh Richárd elmondta: "egy hatalmas csarnok épült néhány éve, kilenc pályás, és nemzetközi versenyeket lehet rendezni. Az utánpótlás-nevelés nagyon nagy hangsúllyal szerepel. A környező iskolákban a pedagógusok tollaslabdát oktatnak, aztán átkerülnek a csarnokba."

A tollaslabdát Somogyban is szeretik, a sportág két bázisa a kaposvári Pécsi utcai általános iskola és Segesd. A nyílt megyei bajnokság végén a szervezők öt kategóriában hirdettek győztest, és három versenyszám végén maradt Somogyban az első helyezés. A segesdiek közül Kósi Aliz, valamint a Horváth Zsóka, Vidák Gitta és a Hent Márió, Farkas Kristóf duó állhatott fel a dobogó tetejére.

Címkék: tollas, évzáró, labda, somogy, kaposvár, sport