A napokban tovább folytatódott a kaposvári birkózók nagy sorozata. A novemberi utánpótlás csapatbajnoki diadal után újra egy szép egyéni siker következett a sorban.

- A célom az volt, hogy megnyerjem ezt a bajnokságot, ez a diák korcsoport országos bajnoksága volt, 50 kg-ban indultam. kellett fogyni is három kilót. Tizen mérlegeltünk, és pechemre én birkóztam a legtöbbet a súlycsoportban - mondja a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzője, Kajtán Olivér.

Olivér előbb váci, majd nagyszénási, aztán bócsai riválisát verte meg gond nélkül, a képeinken látható döntőben pedig monori ellenfelét győzte le két menetben, magabiztosan, 5:0, 5:0 arányban.
A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetőedzője, Takács László azt mondja: Olivér nagyon szorgalmas, céltudatos versenyző, és eredményes is. Korán jöttek a sikerek, 11 évesen már az idősebbek között nyerte sorra a bajnoki címeket. Ez a tendencia megmaradt, idén az öt előségéből kettőt is idősebbek között gyűjtött be.
Kajtán Olivér ezzel 2011-ben a diák és a serdülő szabadfogású országos bajnokság, a diák strandbirkózó országos bajnokság, valamint a szabad- és kötöttfogású diákolimpia után, a diák kötöttfogású országos bajnokságon is az első helyen végzett. Erre mondják: nem akármi...

Címkék: vesrenyző, Olivér, Kajtán, bírkózás, nyert, sport