A somogyiak teljes kerettel keltek útra, és a legerősebb összeállításukban léptek pályára a Sümeg otthonában. A hazai együttes az első szett közepéig jól tartotta magát, ezt követően a Fino Kaszap Tamás remek nyitásaival elhúzott, és 25:17 arányban nyert. A térfélcsere után a bajnokcsapat már több hibára kényszerítette ellenfelét, és végül felőrölte a Veszprém megyeiek ellenállását. A 25:18-as diadal után pedig már nem volt megállás: a harmadik játékrészben érvényesült a vendégek nagyobb tudása, és a Demeter-fiúk a szép sáncokkal és az elsőrangú mezőnymunkával sem maradtak adósak. A Sümeg mindössze 12 pontig jutott.
A Fino megnyerte nyolcadik bajnoki mérkőzését is, és a jövő vasárnap, hazai pályán a Nyíregyháza ellen minden bizonnyal az eredményes folytatás sem marad el.

Demeter György: Örülök a sikernek, főleg a harmadik játszmában jött ki csapatunk nagyobb tudása. Összességében a nyitásokkal, valamint a sánc- és a mezőnymunkával is elégedett lehettem.


Sümeg  - Fino Kaposvár 0-3 (-17, -18, -12)
Sümeg, 250 néző. V.: Mezei, Szabó P.
Kaposvár: Szabó A., Kaszap, Geiger, Nagy J., Nacsa, Gergye. Csere: Dömötör(libero), Lesznyik, Magyar B. Vezetőedző: Demeter György.

Címkék: bajnok, meccs, Fino, röplabda, Kaposvár, sport