A búcsú napján a falu apraja-nagyja összegyűlt a focipálya mellett, és a sárga mezben szereplő mérőiek próbálták megtörni a csurgóiak védfalát. A mezőny két veretlen gárdája találkozott, a listavezető a harmadikkal. Az első játékrészben nem akadt nagyobb helyzet, így a szünetben rendezni kellett a sorokat. "Hát igen, sajnos, nem játszunk jól, a pályával is meg kell küzdeni, nagyon kemény, gyors, és hát a Csurgó fiatal, lelkes csapat, hajtós csapat ellen játszunk. A célkitűzés az első hat hely, azért határoztam ezt meg, hogy legyen komoly cél, a tavalyi év után, ennek megfelelően az idényt pontokkal, jó játékkal kezdtük" - mondta Meksz Gyula játékos-edző, Kaposmérő.

A mérkőzés második félidejében ugyan akadt egy-egy helyzet hazai oldalon, de még az emberelőnyt sem tudták kihasználni, amelyet egy csurgói kezezés után kaptak, némileg ajándékba. Az ellenfél sem volt elégedett a látottakkal, próbált a szünetben frissíteni. "Így van, sokat hibázunk, mondhatnám, hogy egymás hibáiból élünk, úgy is mondhatnám. Sajnos, a keretünk nem túl acélos, 10 ember távozott, és nem igazoltunk a helyükre, csak fiatalok jöttek fel a keretbe, de megálljuk így is a helyünket, eddig sikerült" - mondta Beke Lajos edző, Csurgó.

A találkozón nem volt olyan nagy iram, hogy a hálóőr ne tudjon néhányan kortyolni akár akció közben is, a nagy melegben igazságos pontosztozkodás született, aminek a csurgóiak örülhettek jobban, tekintve, hogy 10 emberrel érték el. A Kaposmérő továbbra is dobogós maradt, mindkét együttes megőrizte veretlenségét, és kényelmes pozícióból várja a következő fordulót.

Címkék: Sport, Kaposmérő, találkozó, Csurgó, foci