Jól indult a Fradi elleni rangadó: már az ifjúságiak is eredményesen teljesítettek a Szántó utcai csarnokban. Néhány órával később már a felnőtteknek is kijárt a taps. A nyári szünetben alaposan átalakult kaposváriak két győzelemmel kezdték a szezont, és reménykedtek a hasonló folytatásban. "Valóban nagyon jól kezdtünk, a neheze most következik. Különösen ma, egy megerősödött Fradival. Úgy gondoljuk, háromesélyes a mérkőzés, de remélem, a hazai pálya minket segít, és ha nagy csatában is, de hozzuk ezt a mérkőzést" - mondta Illyés András elnök, Közutasok Kaposvári TK. A legjobb hat közé vágyó fővárosiak a bravúr reményében érkeztek a somogyi megyeszékhelyre. "Nagyon fiatal csapatunk van, mindig is a tanulás a célunk. Többet szeretnénk elérni, mint tavaly. A kaposvári pálya nehéz, de úgy állítottuk össze a csapatot, hogy bárki nyerhet bárki ellen" - nyilatkozta Aranyosi László edző, Ferencvárosi TC.

Teke

Ahogy arra számítani lehetett, nagy küzdelem alakult ki a dobóállásokban. Az első kör után 2-0-ra vezetett a Fradi, a középső sorban pedig 1-1-re végeztek a felek. Az utolsó párok előtt 29 fa volt a vendégek előnye. A kaposváriak ekkor nagyszerű hajrát nyitottak, Földesi Zsolt és Rapatyi Richárd egyaránt jelentős különbséggel győzte le ellenfelét. A Közutasok legénysége végül bravúros, 5-3-as győzelmet aratott, így három meccsből hármat nyert az új évadban. A nyáron igazolt játékosok bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. "Meglepően jól beilleszkedtek. Úgy néz ki, nagyon egységes a csapat. Nincs nagy szórás, nincs nagyon gyenge, nincs nagyon erős eredmény. Innen kellene egy kicsit javulni, és akkor minden rendben lesz" - mondta Aranyosi László edző, Ferencvárosi TC.

A mezőny legjobbja a kaposvári Nákits Dániel volt, aki 573 fás teljesítménnyel zárta a rangadót.

Címkék: nyertek, közutasok, teke, Kaposvár, sport