Kántor Sándor szövetségi kapitány és segítője, Koch Róbert már kihirdette keretét, amelyben a Fino Kaposvár több korábbi és jelenlegi játékosa helyet kapott.

A csapat augusztus 18-án, csütörtökön Macedóniába utazik, ahol a helyi szövetség meghívására részt vesz a 35. Branko Hadzi Iljoski-Cajka nemzetközi felkészülési emléktornán. A mieink a helyiek mellett Nagy-Britannia és Dánia válogatottjaival mérkőznek meg. Az elő-selejtező első mérkőzését augusztus 26-án, pénteken játsszuk Kecskeméten, a visszavágó nyolc nappal később lesz Lettországban.

Címkék: olimpiai előselejtező, Koch Róbert, selejtező, Kántor Sándor, röplabda, sport