Az év legnagyobb helyi rendezvényén három kontinens 25 országából csaknem 200 csapat vesz részt, és csaknem kétezer fiatal élvezi majd a megye vendégszeretetét. A kaposvári helyszínek mellett az idén Mezőcsokonya, Nagyberki és Kaposszerdahely is bekapcsolódik a programba. Az esemény történetében először indiai utánpótlás-csapatok is eljönnek Kaposvárra, az olasz bajnok AC Milan iskolája pedig két kis korosztállyal képviselteti magát. Hétfőn 17 óra 30 perckor a József Attila utcában emléktáblát avatnak Czibor Zoltán tiszteletére. A megnyitó 18 órakor kezdődik a Kossuth téren, a résztvevők innen vonulnak át a Rákóczi Stadionba. A nyitó mérkőzést a Kaposvári Rákóczi 16 évesei játsszák majd egy skót területi válogatott ellen.

Címkék: AC Milan, focifesztivál, Mezőcsokonya, Nagyberki, Kaposvár, sport