Az NB III-as Dorog ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Rákóczi futballcsapata. Sisa Tibor fiai 0-0-ás első félidőt követően Grumics két góljával, valamint Bank találatával győzték le 3-0-ra a vendégeket. Az egyre jobb formát mutató szerb csatár kétszer is beköszönt, a szintén jó állapotban lévő védő, Bank István pedig ezzel a találattal állította be a végeredményt.
A hétfő délutáni állapot szerint a nyári szünetben tíz ember távozott és heten érkeztek a Rákóczi csapatához.


A Kaposvári Rákóczi FC ügyvezetője Illés János elmondta: "Azért azt mindig tudtuk, hogy nem az a vásárló csapat vagyunk, amelyik komolyabb összegekért bevásárol. Egyrészt igazoltunk alacsonyabb osztályokból, és az érkező fiatalok közül válhat egy-kettőből jó futballista, NB I-es játékos. Másrészt pedig vannak tapasztaltabb játékosaink is, mint például a két kapus, tulajdonképpen mindkettő a nemzeti válogatottban megfordult."


Az ügyvezető elárulta, hogy még egy szervező középpályással vagy egy árnyék-ékkel mindenképpen szeretnék megerősíteni az állományt. A vezetőedző szerint jól halad a felkészülés.


Sisa Tibor vezetőedző a felkészülésről elárulta: "Én úgy gondolom, finomítások kellenek, a helyzetkihasználáson kell javítani a héten, ezzel vannak még gondjaink. nehéz és nagy munkát végeztünk el, sérülések is zavartak és vannak, akik az utolsó pillanatban érkeztek, és vannak még időt igénylő munkák."

Információink szerint felmerült, hogy a nemzetközi kupaszereplés miatt, a Videotonhoz hasonlóan esetleg a Fradi is elhalasztaná a nyitó forduló mérkőzését. A kaposváriak viszont mindenképpen játszanának a hétvégén. Ha minden a tervek szerint alakul, a Rákóczi vasárnap 18 órakor, a Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg az új szezont. A hagyományos, rajt előtti szurkolói ankétot pedig csütörtökön 18 órától tartják, ugyancsak a stadionban.

Címkék: fradi, sisa, Illés János, felkészülés, rákóczi, sport