Öt pályán ment folyamatosan a játék. A csapatok ádáz palánkcsatákat vívtak a Kossuth téren.

- A hangulat kezd már forrósodni, elindult az Intersport streetball már második alkalommal, jóval 30 fölötti nevezőszámnak örülhetünk, sikeres a rendezvény, egy szívfájdalmunk, hogy felnőttben csak 3 csapat nevezett, de ők máris díjazottak - mondja a szervező, Hász András.

A streetball úgy tűnik, a gyerekek körében a legnépszerűbb. Az általános iskolások szép számmal neveztek. A szervező Somogy Megyei Kosárlabda Szövetség célja egyébként is az, hogy minél több fiatalt csábítsanak a kosárlabda pályákra. A kaposvári kupára még élvonalbeli kosárlabdázók is érkeztek.

- Családi csapattal neveztünk testvéremmel és apukámmal, célunk, hogy egy jót játszunk, jól érezzük magunkat és minél több meccset nyerjünk. Ritka, hogy együtt gyakorlunk, öcsém a Kasiban játszik, én is máshol edzek, apukám a megyebajnokságban, soha nem szoktunk együtt edzeni - tette hozzá Fonai Richárd.

A lányok is szeretik a kosárlabda utcai változatát.

- Ez más annyiban, hogy itt a szabályokat saját maga mondja be az ember, faultokat például, inkább a fair play szabályok szerint megy a játék, teljesen más - magyarázza Orbán Johanna.

A hölgyek közül végül a Benke Sára, Deák Zsuzsanna, Orbán Johanna, Seri Éva összeállítású Fullextra fantázianevű csapat győzött a Mizu és a Toldis Csajok előtt. A fiúknál kategóriájában a Tökmindegy, a Nincs Csapatnév és a Fail nyert, a vegyes kategóriában pedig a Mi-Csi-Zé. A 2ball game győztese Deák Zsuzsanna és Meggyes Péter lett, a büntetődobó versenyen pedig Fonai Milán volt a legjobb.

Címkék: fiúk, intersport, lányok, verseny, kosárlabda