Negyedik összecsapására készülődött a két együttes az idei szezonban: a keresztjátékban két sima kaposvári győzelem született, az elődöntő azonban más kategória, a hétfői találkozón a Kazincbarcika bizonyította, komolyan gondolja, hogy szeretne visszakerülni az élmezőnybe és alaposan megizzasztotta a címvédőt.  Az első találkozón voltak mindkét oldalon hiányzók, de Németh Ferenc tudta vállalni a játékot így csak Laszczik Iván nem tartott a csapattal.

A Kazincbarcikán szokatlanul kevés néző előtt, a házigazda együttes kezdte jobban a találkozót, így az első technikai időnél hárompontos előnnyel mehettek pihenni.  Továbbra is nagyon jól játszott a Vegyész, a vendégek pedig csak keresték a játékukat, ennek nem is lehetett más a vége mint hazai szett nyerés.

Az elveszett játszma után Nagy József váltotta Szabó Alpárt, sokat nem változott a játék képe így !-1-nél már időt kellett kérnie Kántor Sándor vezetőedzőnek. 7-1-nél érkezett Bagics Balázs is Hoboth Ákos helyett.  Csizmadiáék szinte továbbra is hiba nélkül játszottak, remekül szerváltak , pontosan támadtak és jól szűrték a vendégek támadásait. 22-13 ismét időt kért a kaposvári szakvezetés, de továbbra sem akadt aki meglódította volna a bajnokcsapat szekerét, így a második játszmát is megnyerte a Vegyész, tegyük hozzá teljesen megérdemelten.

A harmadik szett elején végre a Fino vezetett az első technikai időnél, ami elsősorban a feljavuló támadójátéknak volt köszönhető. 12-7-es kaposvári vezetésnél gondolta úgy Dudás András a hazaiak mestere, hogy ráfér egy kis pihenő fiaira, majd cserékkel próbálta megtörni a vendégek lendületét. Ez nem nagyon sikerült, végre a kaposvári nyitások is hatásosak voltak és mezőnyben is több labda elakadt a kezekben.  A hajrában még zárkózott a Vegyész, de végül a meccsben maradt a Fino.

Egyáltalán nem viselte meg a házigazdákat az elvesztett szett , ugyanott folytatták ahol a második játékrész végén abbahagyták, Kovács vezetésével tovább bombázták az ellenfél térfelét. Két pontos előnyre tett szert a Vegyész, sikerült zárkózni a vendégeknek, kiegyenlített küzdelmet hozott a negyedik szett A második technikai időnél egy ponttal járt előrébb a FINO, majd miután három ponttal  sikerült elhúzni  egyenlítettek Lehóczkiék. A következő vendégelőnyt azonban már nem sikerült egalizálni így következhetett a mindent eldöntő ötödik játszma.

A záró felvonásban végig a házigazdák vezettek 2-3 ponttal, 12-9-nél úgy tűnt eldől a játszma de még innen is egyenlített a Kaposvár. 15-14-nél játszma labdája volt a házigazdáknak, majd nem sokkal később a Finonak, de az elsőt egyik csapatnak sem sikerült behúzni. Végül hihetetlen izgalmak után, a sokadik játszmalabdát Bagics remek ütésével és Kaszap blokkjával sikerült értékesíteni, így megnyerte a találkozót a címvédő. Minden elismerés megilleti a Kazincbarcika együttesét, hiszen remekül játszottak, és igazi röplabda-gálával örvendeztették meg a hazai publikumot.

Folytatás vasárnap 18 órától a kaposvári városi sportcsarnokban.

 

Kántor Sándor:  Örülök, hogy a két elvesztett játszma után, óriási csatában sikerült megfordítanunk az eredményt és megnyerni a találkozót. Gratulálok a Barcikának a lelkes és jó játékhoz.

 

Vegyész RC Kazincbarcika – FINO Kaposvár  2-3 (17,15,-18,-22, -19)

KSK Tornacsarnok, 300 néző. V.: Csizmarik, Bodrogi.

Vegyész RC Kazincbarcika: Lehóczky L.,Kovács Z., Gulyás Á., Csizmadia J., Dudás T., Juhász P., csere: Szántai B. (libero), Dudás T., Toronyai M., Lónárt P., Orosz Á. Vezetőedző: Dudás András.

FINO Kaposvár:  Hoboth Á. (2), Csoma K.(1), Schulcz I. (20), Gergye R. (16), Szabó A. (8), Kaszap T.(6) csere: Dömötör L., (libero), Deák M. (libero), Ném eth F.(1), Bagics B. (16), Nagy J. (5). Vezetőedző: Kántor Sándor edző: Horváth Dániel.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 1-2, 5-4, 8-4, 10-8, 14-10, 16-11, 20-15, 23-16, 25-17. II. játszma: 2-0, 4-1, 8-2, 10-5, 14-6, 16-8, 17-11, 20-12, 23-14, 25-17. III. játszma: 1-1, 3-4, 6-8, 7-11, 8-13, 11-16, 12-20, 15-23, 18-23, 18-25. IV. játszma: 4-1, 5-2, 6-4, 8-5, 10-10, 13-13, 15-16, 17-20, 20-20, 20-23, 22-25. V. játszma: 3-1, 3-3, 5-3, 5-5, 8-6, 8-8, 10-9, 12-9, 12-12, 13-14, 15-14, 18-18, 19-21

Címkék: röpi, sírból, meccs, sport, Fino, Kaposvár