A címvédő a pénteki, hazai 3-0-ás diadal után vasárnap este, idegenben is ugyanebben az arányban nyert a Csepel ellen. A fővárosi együttes tagjainak igazolása ezúttal rendben volt, így éles mérkőzést játszott egymással a két társaság. A negyeddöntő visszavágójára nem teljes kerettel érkezett a kaposvári együttes: a hétvégén három fronton is érdekelt volt a csapat, így Gergye Rolandot, Deák Márkot, Magyar Bálintot és a másodedző Horváth Dánielt is nélkülözni kellett. Végig a somogyiak irányították a játékot, és elsősorban Németh Ferenc és Hoboth Ákos ponterős játékának köszönhetően, alig több mint egy óra alatt eldöntötte a továbbjutás sorsát. A Csepel 19, 17, majd 16 pontig jutott. Folytatás 28-án hétfőn, a Kazincbarcika ellen, a három győztes találkozóig tartó közdelem tétje már a döntőbe jutás lesz.

Címkék: Kántor, Csepel, röplabda, Fino, Kaposvár, sport