A város versenyzői 2010-ben is világ- és Európa-bajnoki aranyérmeket és dobogós helyezéseket szereztek, emellett 13 sportágban nyertek magyar bajnoki címeket.

Ez a csaknem nyolcvan versenyző érte el a legnagyobb kaposvári sportsikereket 2010-ben a nemzetközi porondon, illetve a magyar bajnokságokon. A hagyományos városházi köszöntő vendégei elsőként a Kapos Televízió összeállításának segítségével felidézhették az elmúlt év nagy pillanatait.
A hagyományokhoz híven itt adták át az év utánpótláskorú sportolói díjakat. A 19 esztendős Szerb Mátyás két sportágban is bizonyított, snowboard és wakeboard sportágban is. A hölgyek között Horváth Lilla kajak-versenyző érdemelte ki az év sportolója címet. Csapatban a város többszörös korosztályos magyar bajnok röplabda csapata bizonyult az elmúlt év legjobbjának.
Az egyéni sportágak képviselői ugyancsak kitettek magukért: a lábteniszező Pál Tamás és a kajakos Dr. Csima Ferenc világbajnoki címig jutott. Az atléták, az uszonyosúszók és a modellezők 2010-ben is hozták a magyar bajnoki címeket.
A csütörtöki ünnepség nem csak a magyar bajnokokról szólt, hanem a birkózásról is. A birkózószövetség a birkózás városa címet adományozta Kaposvár városa részére. A díjat a magyar sport századik olimpiai aranyérmese, dr. Hegedűs Csaba adta át Szita Károly polgármesternek. A Magyar Birkózó Szövetség elnöke külön díjazta azokat a kaposvári vezetőket, akik sokat tettek azért, hogy ez a hagyományos kaposvári sikersportág Somogyban is megfelelő körülmények között működhessen.

Címkék: bajnokok, sportoló, birkózás