A teremtájfutásnak ugyanaz a lényege, mint a tájfutásnak, vagyis a térképen jelölt pontokat kell minél gyorsabban megtalálni. Csak itt zsámolyok, padok, szekrények, és egyéb tornaeszközök között kell lavírozni. A gyerekek többsége jól boldogult az útvesztőkben.

- Nagyon könnyű volt. Egyszerű, gyorsan is beértem, nagyon jó volt szerintem, most megyek majd a második körre, remélem, hogy minden jó lesz - mondta Kiss Máté.

A kisebb korcsoportokban ugyanis két pálya alapján hirdettek eredményt, a nagyobbaknál három, illetve négy fordulós volt a verseny.

- A nagyobbaknál még nagyobb lesz az izgalom, mert ők az öltözőkbe, mellékhelyiségekbe is ki kell menjenek a pontokért, oda rejtjük el őket - mondta Fodor Péter szervező.

Az elektronikus pontérintési rendszer segítségével a célba érkezés után máris kivetítették az eredményt. Böröcz Botond már több teremtájfutó bajnokságon is indult, de aranyérmet most nyert először. Ráaádsul a legnépesebb mezőnyben, az I. korcsoportosok között.

- A felkészülésben segített a testvérem, padok és szekrények voltak az akadályok, a pálya nem volt nehéz - mondta Böröcz Botond.

A sportág kedvelői február 26-án a Dél-Dunántúli teremtájfutó bajnokságon is kipróbálhatják magukat, a Klebelsberg kollégiumba a diákok mellett a felnőtteket is várják a szervezők. Lesz éjszakai verseny is, ott is nagy izgalmak várhatók.

Címkék: Fodor Péter, Életmódklub, tájfutás, Zöldpont, sport