Az idei Táncsics-kupán is zsúfolt teltház és remek hangulat várta a zárónapon a csapatokat. A nyolc között a Villanegra nagy csatában győzött a Joker Söröző ellen, a Café AS Roma az Atád Kenyeret falta fel, a Tesco Lottózó pedig szerencsésebb volt, mint a Nyakleves. A Túrós Batyu a Steaua Sámson testén gyalogolt be az elődöntőbe, ahol aztán kikapott a Túrós Batyutól. A másik ágon a Villanegra egy góllal jobbnak bizonyult a Café Románál, így jöhetett a bronzmeccs és a döntő. Előbbiből a dombóvári Tesco Lottózó, utóbbiból a Túrós Batyu jött ki jobban.

Első lett tehát a Szakály testvérekkel, Gosztonyival, Kulcsárral, a Kollega testvérekkel, Ágostonnal felálló Túrós Batyu, második pedig a torna legrutinosabb csapata, a Magasföldi, Deme, Bozai, Varsányi, Graszl testvérek fémjelezte Villanegra. A Túrós Batyu a győztesnek járó kupa mellett a legjobb játékos címet is hazavihette Gosztonyi révén, aki szerint a finálébeli ellenfelük technikás játékosokból állt, de most nem ment nekik.

- Nem, mindenki azt hitte szerintem, hogy szorosabb lesz, a közönség is ezt várta, de mi győztünk, ezek szerint úgy látszik, akkor nálunk is sok technikás játékos van - mondta Gosztonyi András.

A gólkirály a dombóvári Tesco Lottózó csapatából Egle László lett, aki saját csapattársát előzte meg a versenyben, így a bronzérem mellett különdíjjal gazdagodott.

- Hát elégedett vagyok, igazából a győzelemért mentünk, de a négy között eléggé halvérűek voltunk, és így csak a harmadik hely lett meg - mondta Egle László.

A torna legjobb kapusát a Joker Söröző adta, Gyenes András az egész torna során kiemelkedően védett. A nagykorúvá váló tornán ezúttal is jól szórakoztak a nézők, a színvonalra pedig garancia volt a számos élvonalbeli játékos és futsal specialista.   

Címkék: Táncsics kupa, teremtorna, labdarúgás, torna, sport