Foci percről percre

A képre kattintva kövesse velünk a Kaposvári Rákóczi FC és a Zalaegerszeg mérkőzését!

Nyáron parádés játékkal győzött Zalaegerszegen a Kaposvár, akkor még nem lehetett látni az erőviszonyokat, hiszen ez az első fordulóban történt. Azóta Csankék a Videoton mögött másodikok, és az elmúlt két hónapban csak a listavezetőtől és a bajnok Debrecentől kaptak ki. Igaz, a Rákóczi is a bő élmezőny tagja lett.

Sisa Tibor a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője elmondta: a csapatok változnak, egyesek kisárgázódnak, megsérülnek, és változik a forma is.

- Nagyon nehéz meccsre számítok, de bízom benne, hogy itthon tudjuk növelni a pontok számát - tette hozzá.

A csapat úgy véli, ősszel jókor kapták el a Zalaegerszeget, ezúttal más lesz a dobogó második helyezettje ellen, akik bombaformában vannak hetek óta.

- Náluk ez tendencia, hogy rosszul kezdik a bajnokságot, szerintem ennek az az oka, hogy a Csank mester nagyon komoly terhelést ad a felkészüléskor, és elfáradnak, aztán csak később jön ki a munka eredménye - mondta el Zsók József Kaposvári Rákóczi FC védője.

A zöld-fehéreknél Bank, Farkas lábadozik, rajtuk kívül csak kisebb sérülések akadnak, eltiltott ezúttal nincs. A találkozó holnap 16 órakor kezdődik, a Kapos.hu-n, Somogy videós hírportálján ezúttal is nyomon követhetik majd az eseményeket, a Kapos Televízióban pedig vasárnap este fél nyolckor láthatják a mérkőzés felvételét.

Címkék: zöld-fehér, Zalaegerszeg, Sisa Tibor, Rákóczi, sport