A jó erőkből álló nemzetközi sztárcsapat, a Hypo Tirol Innsbruck érdekes mérkőzést vívott Kaposváron, összességében viszont igazolta a papírformát. A hat mérkőzés után ötven százalékos teljesítménnyel álló somogyiak jól kezdtek, a pontos támadásoknak és a remek mezőnymunkának köszönhetően az első szett közepére sikerült ötpontos előnyre szert tenniük. A vendégek ezután kapták össze magukat, és gyors pontokkal rövidesen utolérték egyre többet hibázó ellenfelüket. 19:19-nél az ex-kaposvári Mózer egyenlített, a hajrában pedig felülkerekedett az Innsbruck (22:25)

A térfélcsere után hasonló volt a forgatókönyv. Jobban kezdett a KRSE: Kaszap egy ász-nyitással sokkolta a háló túloldalán állókat, Schulcz pedig kemény ütéseivel tűnt ki a mezőnyből. 16:16 után már csak az osztrákok vezettek, akik a kiválóan teljesítő brazil Costa da Silva vezérletével végül biztosan nyerték ezt a játszmát is (20:25).

A Bajnokok Ligája-szereplő Tirol a harmadik játékrészben is előzékeny volt: az elején a somogyiak vezettek, aztán újra fordult a kocka. A csereként beállt center Joscak és Mózer is fontos pontokat ütött, a végén viszont, Kaszap látványos blokkjával egy pontra feljött a KRSE (22:23). Ezután Gavan meccslabdához juttatta csapatát, majd Kaszap egyenlített (24:24). A vendégek újból megrázták magukat, és da Silva pontjával végül kiharcolták a győzelmet.

A papírforma ezúttal sem borult Kaposváron, de a somogyiak kiérdemelték a közönség tapsát.

Kaposvári Röplabda SE – Hypo Tirol Innsbruck 0:3 (-22, -20, -24)

Kaposvár, városi sportcsarnok, 300 néző. V.: Muha, Bardic (horvátok).

Kaposvár: Kaszap 6, Bagics 7, Nagy J. 10, Schulcz 13, Hoboth 6, Csoma 10. Csere: Dömötör (libero), Gergye, Vezetőedző: Kántor Sándor, edző Horváth Dániel.

Innsbruck: Carletti, Chrtiansky 8, Cebron, da Silva 16, Mózer 10, Gavan 6. Csere: Laure (libero), Svoboda, Joscak 9, Kankanpaa. Vezetőedző: Stefan Chrtiansky.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 3:0, 8:5, 11:7, 15:10, 16:14, 19:19, 21:19, 20:22, 21:24. II. játszma: 0:2, 4:3, 8:6, 12:7, 16:13, 16:17, 18:23, 19:24. III. játszma: 8:6, 11:8, 13:13, 14:16, 16:18, 17:21, 19:22, 22:23, 22:24, 24:24, 24:25

Címkék: Tirol, röplabda, Kaposvár, sport