Langyos iramban, helyzet nélkül teltek az első percek, majd Gujic sérülése okozott riadalmat: a védőt le is kellett cserélni, majd kórházba szállították. A helyére Kovácsevics állt be.

A 8. percben Hajdu végzett el szabadrúgást a tizenhatos jobb oldali sarkáról, a kapura tekert labdát Kovács ütötte szögletre. Hosszú ideig a mezőnyben pattogott a labda, majd a 29. percben Kulcsár szabadrúgása után Zsók fejelt 6 méterről kapura, Kemenes védett. Két perccel később Oláh tévesztette el a kaput, aztán durrant az első petárda a vendégszektorból…

Ezt követően Grúz és Moreira kakaskodott egy kicsit, majd a 35. percben Zsók fejelt 5 méterről, de fölé szállt a labda. Az első félidő utolsó eseményeként Okuka remek passzát Peric váltotta gólra, de les miatt nem adták meg a találatot.

A 47. percben Jawad került ziccerbe, de egy önfeláldozó védő szögletre mentett. A sarokrúgás utáni kipattanót Pavlovic lőtte 25-ről mellé.

Az 50. percben félbeszakította a bíró a mérkőzést, mert az első játékrész végéhez hasonlóan megint csak egy pirotechnikai eszközt dobtak be a pályára a vendégszurkolók!

Honvéd drukker: Kevesen voltunk, ez volt a gond!

Nem sokkal később rendőrök jelentek meg a szektorban, és mindenkit kitereltek a stadionon kívülre. A rend őrei csak könnygázzal tudtak megfékezni néhány megvadult fővárosi drukkert.

Könnygázzal oszlatták a randarílozó kispesti szurkolókat

A kényszerű közjáték után megélénkült az iram. Az 55. percben Hajdú lövése után Sadjo elé került a labda, aki 5 méterről lőtt, Kovács hatalmas bravúrral védett. A túloldalon Peric próbálkozott 10 méterről, de Kemenes kapus is tudta, mi a dolga.

A 61. percben Pavlovic kapott sárga lapot. A szabadrúgást Hajdú végezte el, és 17 méterről a bal kapufa mellé lőtt. A szerb középpályás hét perccel később megkapta második sárga lapját is, miután csúnyán rácsúszott Moreirára.

Emberelőnybe került a Honvéd, mégis a kaposváriak támadtak többet. Úgy tűnt, a vendégeknek még így is bőven megfelel az egy bajnoki pont… A 69. percben Kulcsár remek cselek után 18 méterről fölé lőtt. Négy percre rá Peric az egész fővárosi védelmet kicselezte, majd ballal 8 méterről fölé lőtt. Tapsot érdemlő jelenet volt!

A 83. percben Kulcsár tekert 30 méterről fölé, a végén pedig azt láthattuk, hogy a Honvéd kapusa mintegy másfél perc alatt végez el egy kirúgást…

A két együttes emlékezetes találkozót vívott egymással, mindössze a gól hiányzott ezen a délutánon…

Hat embert állítottak elő a rendőrök

Kaposvári Rákóczi – Budapest Honvéd 0-0

Kaposvár, 2500 néző. V.. Takács J.

Kaposvár: Kovács Z. - Okuka, Grúz, Zsók, Gujic (Kovácsevics, 10.) - Hegedűs - Pavlovic, Kulcsár, Oláh (Szepessy, 87.), Jawad (Balázs B., 80.) - Peric. Vezetőedző: Sisa Tibor.

Honvéd: Kemenes – Takács Á., Debreceni, Botis, Hajdú – Abass (Rufino, 90.), Coira, Horváth A., Sadjo (Bojtor, 84.) – Rouani (Danilo, 43.), Moreira. Vezetőedző: Massimo Morales.

Sárga lap: Pavlovic (60., 68.), illetve Coira (40.), Sadjo (83.), Moreira (89.)

Piros lap: Pavlovic (68.)

A mérkőzésről való közvetítésünket erre a linkre kattintva elolvashatja.

Sisa: célunk továbbra is a bennmaradás


Címkék: ziccer, sárga lap, Budapest Honvéd, kapu, Rákóczi FC, labdarúgás, sport