Tovább folytatták idei remeklésüket a kaposvári birkózók. Az év első felének sikerei után az őszre is maradt még erő és lendület: a Sportiskola és a Nehézatlétikai SE tehetségei a tatabányai kadet fiú és serdülő, valamint diák leány magyar bajnokságon ismét történelmet írtak. A fiatalok ennyi érmet és bajnoki címet még soha nem szereztek egy ob-n, mint itt: az öt elsőség önmagáért beszél Három aranyérmet ráadásul a kaposvári birkózó lányok könyvelhettek el.

Takács László, Tulézi Márk és Kajtán László tanítványai megmutatták, hogy a szorgalmas munka valóban meghozza a sikereket. A kaposvári birkózó lányok közül hárman is a dobogó tetejére állhattak a diák és leány korosztály magyar bajnokságán.

- Az elmúlt évekhez képest óriásit fejlődtek, bár a tavalyi évben is sikeresen szerepeltek - mondta Takács László vezetőedző. - Most egy óriási ugrás volt a fejlődésben. Nem csak az érmek, hanem a bajnoki címek száma is ezt igazolja.

A rangos viadalon Kiss Alexandra, Tóth Patrícia és Bubori Dorina is aranyérmes lett.  

- Nagyon régóta készültem erre a bajnokságra, és sok energiát fektettem bele. A cél az volt, hogy megnyerjem, és ez sikerült is - fogalmazott Bubori Dorina. - Nagyon nehéz dolgom volt, már az első meccsen is látszott, hogy oda kell tennem magam erősen, de minden sikerült.

A szintén 15 esztendős Tóth Patrícia jó formában szerepelt a bajnokságon.

- Mindenképpen nyerni szerettem volna, főleg, hogy két héttel ezelőtt megnyertem a kadet magyar bajnokságot is. Az volt a célom, hogy duplázzak. A meccseim nehezek voltak, főleg a második, amikor a Lucával birkóztam, aki szintén kaposvári, és elég nehéz volt megverni - tette hozzá Tóth Patrícia.

Járfás Luca két korcsoportban is kiérdemelte a második helyezést, Banicz Vivien pedig ugyancsak értékes ezüsttel gazdagodott.

Címkék: birkozó, korcsoport, Takács László, helyezés, KASI, vezetőedző, sport