tura


A patcai országos bajnoki fordulón korosztályuknak és technikai felkészültségüknek megfelelően több kategóriában nevezhettek a természet kedvelői.

A tájékozódási túraversenyeken nem kell annyira harcolni az idővel, mint a tájfutó viadalokon, de talán figyelmesebbnek kell lenni. A furfangos szervezők az ellenőrző pontok mellé ugyanis tévesztő bólyákat is elhelyeznek, amiért persze hibapont jár. Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők.

- A jó levegő, az, hogy versenyezhetünk gyakorlatilag ugyanaz, mint a tájfutás csak lazább, több precizitást igénylő ez az egész sport - mondta Kókai Péter (Paks).

Nehéz rá felkészülni, az persze nem árt, ha az ember tudja használni a térképet.

- A térképben különbség van, a tájfutó térképet nehezebb kicsit olvasni és itt sokkal erősebb a szintidő - tette hozzá Borsos Ábel.

A versenyzők életkoruknak és felkészültségüknek megfelelően választhattak a különböző kategóriák között.

- C kategória a legkönnyebb, ők majdnem kijelölt, szövegesen jelzett úton, megmondjuk merre kanyarodjanak, turista úton van, a B kategória kicsit nehezebb, akik már haladóbbak, de még nem érik el az A szintet, ők utakhoz közelebb, kevesebb tévesztő pontot helyezünk el és van az A kategória, akik bent az erdőben mindenféle utaktól távol, nekik nehéz, több ellenőrzőponttal és lényegesen több a tévesztő bólya - magyarázta id. dr. Pavlovics György, szervező.

A 13. Katica Tanya Zöldpont Tájékozódási Túraversenyen rekordszámú kaposvári siker született: a C, valamint az ifjúsági B és C kategóriában egyaránt a Munkácsy gimnázium csapatai diadalmaskodtak.

Címkék: tájékozódási túraverseny, versenyző, Patca, sport