box

Többen közülük pénteken már éremért harcoltak, különösen Nagy Patrik, a Ring SC Kaposvár versenyzője tett ki magáért, aki már az első menetben elintézte ellenfelét. Szombaton már az elődöntők következnek a 16 súlycsoportban.

Már a negyeddöntőkkel folytatódott az országos bajnokság, csütörtökön a Ring SC Kaposvárból mindhárman magabiztosan győztek, Tóth Richárd és Váradi Kornél pontozással győzött, Zombai Alexander ellen feladták.

A lelleiek közül csupán Székely Csaba kapott ki, Szívós Gáspár és Kovács Roland hozta a mérkőzését. Pénteken a képeinken kékben látható Nagy Patrik ezen a mérkőzésen múlta felül technikai k.o.-val mezőkövesdi vetélytársát.

A kaposvári fiú az első másodpercektől irányította a küzdelmet, végül ellenfelének edzője bedobta a törülközőt. Az egykori olimpiai bronzérmes Mizsei György szerint nincs baj az utánpótlással.

- Én szerintem nagyon sok az ügyes srác, amit én láttam, az alapján azt mondhatom, hogy felkészültek, és nem kell félteni a serdülőket most. Igen, vannak meglepetések, akadnak olyan klubok, amelyek év közben nem igazán tündököltek és nem értek el kiugró eredményt, most pedig itt győzelmeket aratnak, nagyon sok tehetséges gyerek van - mondta Mizsei György, olimpiai bronzérmes ökölvívó.

A hazaiak mellett jól szerepel a fővárosi Vasas és a KSI, valamint a debreceni tehetségek, de szép bunyóval győzött a sárospataki Sárga János is, bár nem volt könnyű dolga.

- Hát nem rossz képességű bokszoló volt az ellenfél, hasonló technikával, sok keresztütéssel, fárasztó volt - mondta a sárospataki Sárga János.

A 16 súlycsoport mindegyikében népes mezőny gyűlt össze, a mai győzteseknek már érmet akasztanak a nyakukba, hiszen szombaton az elődöntőkkel folytatódik az országos bajnokság.

Címkék: Mizsei György, Sárga János, ökölvívás, sport