A Haladás mestere szerint nagyon agresszív focit játszik a csapatunk, s mivel a meccs Kaposváron lesz, nehéz meccs vár a szombathelyiekre. - Bátran futballoznak, tehát ha jól védekezünk, akkor eredményesek lehetünk - nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Csertői Aurél. - Sisa Tiborral más futballt játszik a csapat, mint korábban Prukner Lászlóval. A legszembetűnőbb, hogy most négy védővel állnak fel, míg korábban általában csak hárommal. A játékoskeretük egy része is kicserélődött. Láttuk a múlt heti, Újpest elleni meccsüket is. Örök igazság, hogy kell a szerencse is a focihoz, hiszen jobban játszottak, de egy öngóllal mégis kikaptak – mondta Csertői.

Ráadásul nincs könnyű helyzetben a Szombathely. Rajos Gábor és Lattenstein Norbert ugyanis lebetegedett, Simon Attila, Kenesei Krisztián és Sipos Norbert pedig sérült. A szombathelyiek mestere egyik labdarúgóra sem számíthat szombaton este a Kaposvár ellen - írja a haladas.hu

A Haladás várhatóan a Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth – Simon Á., Molnár, Iszlai – Nagy G., Oross, Ugrai összeállításban lép pályára.

Címkék: Csertői Aurél, Haladás, Rákóczi, labdarúgás, sport