Junior Rákoczi

Ailton José Pereira Junior (zöld-fehérben)

A legfrissebb hírekről Illés János ügyvezető elnököt kérdeztük.

Maróti Béla távozásáról már korábban beszámoltunk: a középpályás a Ferencváros csapatában folytatja pályafutását. A fővárosi zöld-fehérek időközben bejelentkeztek a brazil Juniorért is: az élő szerződésű védő ügyében megkezdődtek a tárgyalások, megegyezés azonban még nem született. A sajtóban felröppent hírekkel ellentétben Oláh Lóránt esetleges átigazolásáról - eddig még - nem érdeklődött a Fradi… A csatárt érvényes szerződés köti a Rákóczihoz, így a vevőnek a zsebébe kell majd nyúlnia…

A klubvezető érkezőkről még nem tudott beszámolni. Egyelőre annyi biztos, hogy hétfőn 10-12 labdarúgó érkezik próbajátékra, és ha lesznek olyanok, akik elnyerik a Sisa Tibor vezette szakmai stáb tetszését, akkor szerződést köthetnek velük.

A csapat felkészülési programja összeállt, az első edzést hétfőn délelőtt vezényli a szakvezetés.

Címkék: Junior, Maróti Béla, prukner lászló, Oláh Lóránt, fradi, Sisa Tibor, Rákóczi FC, sport