Sisa Tibor lesz a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője - jelentette be a Kapos.hu-nak Illés János ügyvezető. A szakemberrel már szóban megállapodtak, szombaton pedig írásban is szentesítik a szerződést.

Sisa Tibor Rákóczi edző

SISA TIBOR

A salgótarjáni születésű 49 esztendős szakember az elmúlt másfél évtizedben ért el kisebb-nagyobb sikereket itthon, illetve külföldön. 1996-ban másodosztályú bajnoki címet szerzett a kuvaiti Al-Sahel gárdájával, 2004-ben a Budapest-Honvéddal, 2006-ban pedig a Tatabányával jutott fel a magyar élvonalba. A magyar U19-es labdarúgó-válogatottat kivezette a csehországi, 2008-as U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, és itt bronzérmet nyert. A csapatnak tagja volt a kaposvári születésű Gosztonyi András is.

2008 októberétől 2009 januárjáig a Diósgyőri VTK vezetőedzője volt, 107 napig. Napokig téma volt az országos sajtóban, hogy a szurkolók nem fogadták el a felmondását és saját otthonában meglátogatva próbálták meg visszacsalogatni. Ő azonban - főleg az anyagi nehézségek miatt - nemet mondott. 2008-ban az év edzőjének választották Magyarországon.

A pedagógus-edző 2009. február 25-én a Budapest Honvéddal kötött vezetőedzői szerződést, és október közepéig töltötte be ezt a posztot. A Honvéd csapatával Magyar Kupa-elsőséget szerzett.

Sikerei:

Kuvait, Al-Sahel:

- Másodosztályú bajnoki aranyérmes: 1995-1996

Budapest Honvéd:

- Másodosztályú magyar bajnoki aranyérmes: 2003-2004

- Magyar Kupa-győztes: 2009

FC Tatabánya:

- Másodosztályú magyar bajnoki aranyérmes: 2005-2006

- NB I 5. helyezés, újonc csapatként: 2006-2007

Magyar U19-es labdarúgó-válogatott:

- U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság bronzérmese: 2008

- Év edzője labdarúgásból: 2008

- Magyar Labdarúgásért Érdemérem ezüstfokozata: 2009

Kis Balázs, a White Wolves elnöke kommentálja Prukner László távozását.

Kapcsolódó szavazás

Ön mit vár a Rákóczi új edzőjétől, Sisa Tibortól?


Csak néhány hónapig marad. Ennyi idő alatt nem derül ki semmi. (28)

Hiába a jó edző, a csapat gyenge, ezért kiesünk. (55)

Legalább olyan jó lesz, mint Prukner László. Bent leszünk a középmezőnyben. (110)

Címkék: Sisa Tibor, Rákóczi, labdarúgás, sport