KVG autó


Rajtra kész a versenygép: a többszörös magyar bajnok Buzsáki Csaba 140 lóerős Ladával áll rajthoz az idei szezonban, és a tavalyi második hely után ismét szeretne előrelépni.
- Az országos roncsderbi bajnokságban indulunk a Lada kategóriában – mondta Buzsáki Csaba. A versenyző a tavalyi kocka karosszéria után most gömbölyűvel indul, Bajor Zoltán motorját hajtják, ami 1600 köbcenti.

Buzsáki tavaly csak technikai gondok miatt szorult le az első helyről, de jól tudja, hogy az idén sem lesz könnyű a dolga. Kategóriájában várhatóan 16 Lada rója majd a köröket a 11 izgalmasnak ígérkező futamon.

A Tóth házaspár a rali szakágat választotta, és a Tamási Motorsport rendezvényein indul, dobogós reményekkel.
- Ez egy N-es széria kategóriás autó, speciális felszerelésekkel. Utcai gumikkal indulunk, feleségem a navigátorom – mondta Tóth Balázs.
A sorozat 11 versenyből áll, három futam már lement, és a somogyiak kedvező helyzetben várják a folytatást a népes mezőnyben.

A Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. évek óta támogatja az autósportot, mert a vezetők úgy gondolják, hogy ezek a versenyzők öregbítik a cég hírnevét.
- Úgy gondoljuk, hogy ez hozzátartozik a mi életünkhöz – mondta Püspök Rudolf, a KVG Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: megmutatja, hogy a sofőrjeink hogy tudnak bánni a kihegyezett technikával. Ez megnyugtató, hiszen jelzi, hogy a hétköznapok során a 25-30 tonnás autókkal is biztonságosan vezetnek.

A roncsderbi kedvelői Marcaliban és Igalban is láthatják majd a kaposvári csapatot, a ralisok pedig Szenna térségében és Szentgáloskéren is versenyeznek ebben az évben.

Címkék: Püspük Rudolf, KVG, Bajor Zoltán, Lada, Tóth Balázs, Tamás Motorsport, Buzsáki Csaba, Marcali, Igal