A röplabdaszövetség és a Digisport Televízió megállapodásának „köszönhetően” a vasárnapi ebéd időpontjában játszották le a férfi bajnoki döntő első mérkőzését. Mindkét csapat külön edzésekkel készült a furcsa helyzetekre, a hazai pálya előnye és az elmúlt évek eredményei azonban mindenképpen somogyi diadalt sejtettek.

Az első szett hozta a legnagyobb csatát, a játszma sorsa csak a ráadásban dőlt el. Az elején egy picivel előrébb járt a Kecskemét, aztán beindult a kaposvári csapat, és a fiúk már 20:16-ra, majd 23:20-ra is vezettek. A végén összekapta magát a vendéggárda, és egyenlített, de Németh ütése és Csala hibája után eldőlt a szett sorsa. (26:24).

A térfélcsere után végig a hazaiak irányították a játékot. Látszott, hogy a Diamant röplabdázói frissen, nagy kedvvel játszanak, és nem csak a támadások voltak pontosak, hanem a nyitások és a nyitásfogadások is. A házigazda már 24:17-nél szettlabdához jutott, ezután azonban három pontot gyűjtött a Kal-Méh. Tóth II. G. rövid nyitása azonban végül pontot tett a küzdelem végére 825:20).

A harmadik játékrészben a vendégek sokáig jól tartották magukat, és többször is elhúztak három ponttal. A játszma közepén aztán a bokasérüléséből felépült Nagy József remek nyitásaival lódult meg a Diamant, és ezután már nem volt megállás. A rutinos feladó, Koch a sáncmunkából is kivette a részét, a többiek pedig a támadások pontos befejezésében alkottak nagyot. Skorics ütésével meccslabdához jutott Zarka Péter legénysége, Nagy megmozdulása nyomán pedig véget is ért a finálé első felvonása (25:20)

Az első találkozón mutatott kaposvári teljesítmény mindenképpen biztató lehet a kaposváriaknak, a keddi, kecskeméti összecsapás azonban biztosan sokkal nehezebb lesz majd.




A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Diamant javára.

Diamant Kaposvár – Kalo-Méh Kecskemét 3:0 (24, 20, 20)
Kaposvár, 300 néző. V.. Mezőffy, Ujházi.


Kaposvár: Koch R. 5, Kovács I Z. 8, Kántor 13, Németh F. 11, Skoric 12, Nagy J. 9. Csere: Dömötör (liberó), Bánhegyi. Edző: Zarka Péter
Kecskemét: Tóth I G. 4, Somodi 6, Csala 6, Bagics Balázs 7, Tóth II G. 17, Dorcsák 7. Csere: Szabó T. (liberó), Rapi. Edző: Gyurkó Sándor.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 2:0, 2:3, 6:6, 9:9, 11:13, 15:13, 20:16, 23:20, 24:23, 25:24. II. játszma: 3:1, 8:5, 10:6, 16:11, 19:13, 21:17, 24:17, 24:20. III. játszma: 2:0, 4:2, 6:6, 7:8, 8:11, 12:15, 16:15, 20:16, 22:20, 24:20.

A találkozó online közvetítéséért KATTINTSON IDE!

Címkék: Kalo-Méh Kecskemét, röplada, Kecskemét, Diamant, sport