A dél-somogyiak a Bajnokok Ligája-szereplő Pick Szeged gárdáját fogadták, és 33:32 arányban maradtak alul.  

A bajnokságban rapszodikusan teljesítő csurgóiak már többször bebizonyították, hogy nem ijednek meg a legerősebb magyar csapatoktól. A dél-somogyiak a múlt héten egy félidőn át nagyszerűen helytálltak az MKB Veszprém otthonában, március második napján pedig alaposan megszorongatták a másik magyar BL-szereplőt, a Pick Szegedet.

A Csurgó Oláh góljával szerezte meg a vezetést, és a folytatásban is előrébb járt a góldobásban. A házigazda már négy góllal vezetett, amikor időt kért a Tisza-partiak edzője. A vendégek ugyan valamivel jobban kézilabdáztak a folytatásban, mégsem tudták utolérni a Csurgót. A nagyszünetre teljesen megérdemelten tett szert 20-17-es előnyre a CSKK.

A második félidőben is sokáig hasonlóan alakult a forgatókönyv: a somogyiak biztosan őrizték három-négygólos előnyüket. A találkozó utolsó harmada viszont a szegedieké volt, akik nemes egyszerűséggel állva hagyták ellenfelüket. A 44. percben már 24-25 állt a táblán, a hajrát pedig jobban bírta a nemzetközi porondon edződött Pick.

Nem sok hiányzott a csurgói bravúrhoz, de végül pont nélkül maradt a Buday-legénység…


Csurgói KK - Pick Szeged 32-33 (20-17)


Csurgó, 700 néző. V.: Ágnecz, Sipos.    

Csurgó: Hudák - Buday D. 4, Dömös 6, Oláh G. 8/1, Fodor K. 4, Szőllősi 1, Nagy M. 5. Csere: Nikolics (kapus), Szabó B., Frey T. 3., Kökény 1, Erdélyi, Józsa. Edző: Buday Ferenc.

Szeged:
Marjanac - Oszmajics, Andjelkovics 5, Zubai 2, Stranovsky 3, Kos 1, Zvizej 9/2. Csere: Liszkai (kapus), Herbert, Vadkerti, Krivokapics 3, Katzirz 9, Nenadics 1. Edző: Dragan Djukics.

Címkék: Kézilabda, Csurgó KK, sport