A férfi kosárlabda-bajnokság 14. fordulójában a veretlen éllovas ZTE látogat a városi sportcsarnokba. A somogyiak az Albacomp idegenbeli legyőzése után hazai pályán is készülnek a bravúrra. A szombaton 17 óra 45 perckor kezdődő találkozót várhatóan telt ház előtt vívják majd meg.

Lelkesen, vidám hangulatban és jó formában készül a KKK az év első nagy hazai rangadójára. A kaposváriak a múlt héten idegenben verték meg az Albacompot, ami hatalmas lendületet adhat az alapszakasz második felére.

Az alapszakasz első fele éppen a múlt héten ért véget, és a tabellára nézve két dolog igazán szembetűnő. Az egyik a ZTE valóban egyedülálló menetelése: a zalaiak mind a 13 bajnoki meccsüket megnyerték. A másik pedig, hogy igen szoros a mezőny, így tulajdonképpen még 11 csapat pályázik a nyolc közé jutásra. A KKK mindössze két győzelemre van a negyedik helytől. A fiúk hazai pályán kétszer botlottak, de a pécsi és a székesfehérvári sikerrel kijavították a hibát. Szombaton viszont a veretlen éllovast kellene legyőzni.

A két együttes legutóbbi, októberi mérkőzését csak nagy csatában nyerte meg a ZTE 84:78 arányban.

A nagy érdeklődéssel várt találkozó szombaton 17 óra 45 perckor kezdődik a kaposvári városi sportcsarnokban. A www.kapos.hu internetes portálon online közvetítésben számolunk be a fejleményekről.

Címkék: Kaposvári KK, KKK, kosárlabda, sport